---

 

 

 

 

Dr. Szendrei Géza

 

 

Hogy ki volt Deák Ferenc, ügyészi körben sutaság lenne a kérdést feltenni. Közismert, nagy államférfi esetében mindenki tud választ adni. De, hogy ügyész is volt, öt ügyész közül egy, ha tudja. Még egy éve magam sem tudtam, pedig addigra már elolvastam róla egy életrajzot, Király Béla 1993-ban megjelent könyvét¹. Abban nincs szó a pályakezdés tiszti ügyészi szakaszáról, amely 1824-től 1832-ig tartott. Erről az említett könyvben a következők olvashatók. “Deák Ferenc leghosszabb ideig betöltött megyei hivatala az árvaszék jegyzői tiszte volt, amire 1824. december 13-án választották meg.” Bennem hiányérzetet keltett, hogy több lexikonból is kimaradt Deák ügyészi múltja², amely az ő életében a leghosszabb betöltött vármegyei hivatal. Most pedig itt van a kezemben Deák Ferenc ügyészi iratainak takaros kötete³.

Talán álszeméremből, netalán társadalmi lebecsülésből más neves ügyészek esetében is ugyanezt tapasztaltam. Az ügyészi múlt kihagyása nem volt nehéz, mert a királyi ügyészségről szóló 1871. XXXIII. t.cz-ig többszáz éven át a tiszti ügyész egyidejűleg ügyvédi tevékenységet is folytathatott. Sőt a tiszti ügyész a szegénysorsú vádlott ügyében kirendelt védőként köteles volt eljárni a bíróság előtt. Gyakori volt az is, hogy az ügyészből jegyző lett, táblabíró, vagy ügyvéd. Nos ilyen többszólamú múlt esetében, hogy-hogynem, a lexikonszerkesztők ki-kihagyták a híres emberek ügyészi múltját, míg más lexikonok azt is leközölték.

Ilyen csonka emlékezés jutott Nyáry Pál vármegyei tiszti ügyésznek. Réső Ensel Sándor vármegyei tiszti ügyésznek, majd királyi ügyésznek is⁴. Miért volt, és miért van ez így, nem találgatok. Inkább kétszeri kiolvasás után újra fellapozom Deák Ferenc ügyészi iratait. Kérem, tartsanak velem.

Dicséret illeti a kötet összeállítóit, lektorát és kiadóit⁵, amelyek között elvétve sincs ügyész. E könyv annak is kézzelfogható bizonyítéka, hogy az ügyészi múlt emlékeinek fenntartásában mások minket megelőznek. Dicséret érte. Jogtörténeti értékeink emlékezetben tartásán fáradoztak.

Az ügyészi iratok elé írt bevezető - a mára már elfelejtett - anyagi jogi, eljárásjogi ügyészi feladatokat, függőségi helyzeteket ismertet. A vármegyék ügyészi hivatalainak teendői három csoportot képeztek.

1. Az ügyész törvényességi felügyeletet gyakorolt a vármegye kisgyűlésén, közgyűlésén, valamint a megye törvényszékén. A megye gyűlésein hozzászólási és szavazati joga, az úriszéki, törvényszéki tárgyalásokon részvételi és indítványtételi joga, a megyei gyűléseken, bírósági tárgyalásokon széksértés (tiszteletlen magatartás) miatti bírság kiszabására indítványtételi joga volt. Indítványt tett az érdemi ítélet meghozatalára is.

2. A tisztiügyész feladata volt az adózó nép és az árvák jogainak törvényes képviselete, védelme.

3. Az ügyész közreműködött a vármegye közrendjének, a lakosság vallási, vagyoni és nemi erkölcsének védelmében azáltal, hogy fiscalis actio kezdeményezésével szorgalmazta a vétkesek megbüntetését. Tegyük hozzá, az úgynevezett olcsó büntetésekkel: pénzbírság, verés, rövid fogság, halálbüntetés indítványozásával.

Az adózó nép jogainak védelme nem frázis. Ne feledjük, a jobbágyságot nem csak a földesúri kilenced, az évi 52 napi robot, a főpapoknak járó tized terhelte, hanem az államot illető adó, a rendkívüli esetekben az állam javára megállapított segély, az ingyenes munka, a fuvar, a katonaállítás is. Az ügyésznek őrködnie kellett a köz és helyi adók arányosságán.⁶

Így Deák Ferenc pályája kezdetén is az ügyész kötelezettsége volt felügyelnie a közadó alapjának megállapítását, az adó felosztását és beszedésének módját. Felügyelte az alapítványi vagyon kezelését, a megye által elrendelt zár alá vételek betartását, az árvák vagyonának megőrzését, hasznosítását. Intézkedést tett a gyermekük nevelését elhanyagoló szülők felelősségre vonására.

Az ügyészi hivatal munkamegosztása alapján a tiszteletbeli alügyész Deák számára főleg az adózók és az árvák ügyeinek képviselete jutott. De azért részt vett a büntető ügyek vitelében is. A vármegye közgyűlése 1828-ban Deákot kinevezte a jobbágyok pártfogójának. (A megyei alügyész az úriszéki tárgyalásokon a jobbágyok kirendelt védőjeként járt el.)

A tiszti ügyészi hivatal feladata volt, hogy a megyei közgyűlés előtt véleményezze a szolgabírák által jelentett bűncselekmények vizsgálati iratait. Ilyen jelentéseket Deák is készített és terjesztett a közgyűlés elé a maga nevében, mint alügyész. A közgyűlés a véleményes ügyészi javaslat meghallgatása után döntött arról, hogy az ügyet bíróság elé vigye-e az ügyész.

Az általam nagyra értékelt könyv az akkori ügyészi teherről is némileg számot ad, mivel, hogy a bűnüldözés akkor is az ügyészség fő feladata volt. Deák Ferenc 1824. és 1831. között 59 esetben szerkesztett ügyészi véleményt, vádlóként 25 esetben, védőként 9 esetben járt el, összesen 93 esetben vett részt a büntető ügyekben. Hangsúlyozandó, hogy nem a büntető, hanem a közigazgatási - már fentebb ismertetett - feladatok ellátása volt a főfeladata.

Deák Ferenc büntetőjogi tiszti ügyészi tevékenységére visszatérve a mai olvasó számára érdemes felvillantani, mit tartalmazott, hogyan szólalt meg a megyei közgyűlés számára készített ügyészi vélemény. Az ügy tárgya a következő: 1822. december 16-án jutott a Zala megye közgyűlésének tudomására, hogy Ferenczy László és többi rigácsi közbirtokos társa állítólag megverte Tima István helybéli kocsmárost és feleségét. A közgyűlés Horváth Antal főszolgabírót küldte ki az eset kivizsgálására. A főszolgabíró 1824. Június 8-án beterjesztett jelentése megerősítette a gyanút, ekkor adták át Csesznák József főügyésznek az ügyet, ő bízta meg Deák Ferencet az ügyészi vélemény kidolgozásával. Deák a megye 1825. július 4-i közgyűlésén terjesztette be véleményét.

Részletek az ügyészi véleményből:

Azon erőszakos megtámadásról és verekedésről, melyet még 1822. esztendei november hónak 21-én a rigácsi ezen tekintetes nemes Zala vármegyei helységbeli evangelicus nemes közbirtokosok, nevezet szerint nemes Ferenczy László és társai Tima István korcsmároson és annak házanépén elkövettek, ezen alázatos véleményét adja az alolírt tiszti ügyész.

Az esetnek előbeszélése: A rigácsi evangelicus nemes közbirtokosok 1822. esztendőre oskolamesterjöknek gabona és pénzbéli járandóságát magok között kivetvén, Tima István korcsmárosra sokkal több terhet vetettek, mint annak az előbbi esztendőkben fizetni kellett, s azt, noha mint korcsmáros más házában lakik, noha csépléssel és borméréssel keresi kenyerét, úgy tekintették, mint házzal, földdel és réttel bíró embert, s tőle is annyit kívántak, mint a legbirtokosabbtól. Ezen reá vetett mennyiséget súlyosnak érezvén Tima István, azt meg fizetni nem akarta, hanem az elmúlt esztendőkben reáesett pénz és gabona mennyiséget most is elégnek ítélvén, nemcsak ajánlotta annak ezen esztendőn is önkényesen leendő megadását; hanem azt hiányosság nélkül meg is vitte. De ezzel az említett evangelicus nemes közbirtokosok meg nem elégedtek, hanem elmellőzvén minden barátságos és törvényes utakat, az egésznek erőszakkal leendő megvételét magok között elhatározták, s a közöttök leghatalmasabb, nemes Ferenczy László maga mellé vevén (társait) mindnyájokat előbb az evangelicusok korcsmájában megitatván, Tima István lakására vezette, ott ezen bortulnemes Ferenczy László bíztatásátul nékibőszült csoport Tima István ajtaját a kertből tördelt karókkal béfeszítette.

(Az esemény leírását a vádlevél is tartalmazza, az ismétlése elkerülése érdekében ott közlöm.)

Az egész verekedésnek fő és egyedülvaló indítóoka nemes Ferenczy László volt, ez itatta meg társait a korcsmában, minekelőtte azokat verekedni vezette volna, amint a negyedik tanú bizonyítja, ez nógatta őket a verekedésre, ez vállalta magára a rossz következésekért a kezességet, azt mondván: Csak rajta! Mit könyörülnénk az ilyen emberen, feszítsétek az ajtaját, magát pedig üssétek, verjétek, semmit se féljetek, én mindenekért megfizetek, nékem az ilyen ember olyan, mint a semmi. Nyilvánságos tehát a 4 szám alatti tiszti vizsgálatból az, hogy nemes Ferenczy László bűnpört érdemlő kegyetlen verekedőnek tekintetődhetik. Azonkívül Ferenczy László többi társainak azon egyedül való hibájok, hogy ők Tima István lakására lármásan bérohantak, egyes földesúri jussnak lévén megsértése, a megsértetett azt törvényesen megbosszulni el nem mulasztja. Nehogy azonban ezen hibát a nemes vármegye hallgatásával mintegy helybehagyni látszasson, az azt elkövetőnek kemény megfeddése szükséges. Az tehát az alólírtnak alázatos vélekedése, hogy nemes Ferenczy László és nemes Horváth Pál, mint véres verekedők bűnpörbe, nemes ifjú Marton Ferenc pedig, mint megháborítója a közcsendességnek, tiszti fenyítő pörbe idéztessenek, a többi pedig egy kiküldendő szolgabíró által keményen megfeddessék. Költ Kehidán november hónak 27-én 1828. esztendőben.⁷

Deák Ferenc tekintetes nemes Zala vármegyei tiszteletbeli tiszti alügyész

A vármegyei közgyűlés a büntetőper megindítása mellett döntött, ezért az ügyet ismét átadták a tiszti ügyészi hivatalnak.

Deák vádlevele Ferenczy László és Horváth Pál ügyében

Nemes Deák Ferenc, mint a tekintetes nemes Zala vármegyének tiszteletbeli tiszti alügyésze, s ugyan azért illető fölpörös, rigácsi nemes Ferenczy László és nemes Horváth Pál, mint véres verekedők, s ugyan azért alpörösök ellen ezen vádot terjeszti a tekintetes törvényszék elejbe:

Miképpen még 1822. esztendőben a rigácsi evangelicus nemes közbirtokosok oskolamesternöki járandóságának terhét magok között felosztván, Tima István korcsmárosról sokkal több terhet vetettek, mint annak értéke és jövedelme engedte volna, melyet; midőn említett Tima István megfizetni nem akart, a múlt esztendőbéli mennyiségnek letételét most is ajánlván, nemes Ferenczy László nemes Horváth Pált, ifjú Marton Ferencet, s több más nemes és nemtelen lakosokat maga mellé vévén, minekutána azokat a korcsmában több ideig itatta, és a teendő erőszakoskodásra nógatta volna, társaival Tima István házára rohant, a kamara ajtót ifjú nemes Marton Ferenc segítségével karókkal béfeszítette, Tima István korcsmárost először nemes Ferenczy László, példájára pedig nemes Horváth Pál kegyetlenül a földhöz ütötték, a korcsmáros feleségét, Luczó Katát nemes Ferenczy László hasonlóképpen földre terítvén, véresen, s majdnem halálosan öszveverte, sőt, mintegy néki böszülve társait a kegyetlenkedésre azzal bíztatta, hogy ő minden általok elkövetendő vérengezésért megfizetend. Végre Tima Istvánt és vérben fetrengő feleségét odahagyván, annak egy ásóját, egy kapáját és egy zsák gabonáját rabló módjára erőszakosan elvitették.

Minthogy pedig az efféle erőszakos megtámadásokat és véres verekedéseket nemcsak tiltják hazánk törvényei, hanem különösen a Hármaskönyv 3. részének 20. és 32., úgyszinte az 1492. esztendői 91., s több más törvénycikkelyek azok ellen példás büntetést is rendelnek, s ugyanezért a nemes vármegye is folyó 1825. esztendőben július 4-én tartatott közgyűlésében a jegyzőkönyvnek 1994. száma alatt bűnpört határozott a nevezett alpörösök ellen, kívánja a fölpörös tiszti ügyész nemes Ferenczy Lászlót, és nemes Horváth PáIt, mint véres verekedőket a tekintetes törvényszék, mint az 1729. esztendei 35. cikkely szerint a bűnpörök bírája elejbe egy rövid, de bizonyos és törvényes határnapra idéztetni, mindeniket példásan, de különösen nemes Ferenczy Lászlót, mint az egész verekedés indítóját keményen megbüntettetni, végre a megverettek gyógyítási költségeinek, testi suhodalmoknak és díjoknak, úgy a megverés által okozott hátramaradásnak megtérítésében, és a pörbéli költségek megfizetésében megmarasztalni, s így az igazságot valóságos végrehajtással is kiszolgáltatni.

Zala megye törvényszéke 1827. november 26-án hirdetett ítéletet. Ferenczy Lászlót egyévi, Horváth Pált pedig negyedévi, nyugvasban, közmunkában, heti két napi böjttel letöltendő tömlöcre, valamint a fogvatartás költségeinek megtérítésére ítélték. Az ügy többi vádlottját felmentették.

Az idézetek azért is érdekesek, mert kitetszik belőlük, hogy rémségesen elévült jogszabályokat kellett alkalmazni a reformkorban.

Deák Ferenc ügyészi tapasztalatait - hiszen felügyelte a büntetések végrehajtását, a rabokkal való bánásmódot is - alapvetőnek tartom abban, hogy élére állt az 1827-től 1849-ig tartó büntetőjogi reformoknak. E küzdelmet ügyészként kezdte, de már politikusként folytatta. Az 1712-15-i országgyűlésen Bencsik Mihály ügyész által kezdeményezett, majd megfeneklett, az 1790-es években új lendületet kapott, de ismét megtorpant Btk. javaslatok az 1820-as évek végére újólag feltámadtak. A büntetőjogi reformgondolatok az 1830-as évekre váltak annyira elterjedtté, hogy a több, mint száz éve húzódó új büntetőtörvények meghozatalát Deák országgyűlési követként az 1832-36-i országgyűlésen kezdeményezte. Az 1839-40. évi országgyűlés országos bizottságot hozott létre a büntetőjogi kodifikáció elvégzésére. A 45 tagból álló választmány három albizottságra oszlott, az anyagi jogi bizottság elnöke Deák Ferenc lett. Az elkészült törvénytervezet az 1843. évi javaslat néven került be a magyar jogtörténetbe. A tervezet bűntetteket és kihágásokat ismer, törli a testfenyítő és becstelenítő, valamint a halálbüntetést.

Nem célom a javaslat ismertetése, ez nálamnál sokkal szakavatottabbak tollára való. Csak egyet akartam elérni: minél többen tudjuk azt és növelje önbecsülésünket, hogy Deák Ferenc a magyar büntetőjogi reform egyik úttörője, a haza bölcse ügyész is volt.

(Megjelent az Ügyészek Lapja 1995/6. számában.)

 

 

---

 

---

 

 

Az 1803-ban született Deák Ferenc ifjú- és férfi kora egybeesett a nagy szellemi erőket felszínre hozó reformkorral. 1817. és 1821. között végezte el a győri királyi jogakadémiát. Tanulótársai visszaemlékezései szerint nagy szorgalmával, emlékező képességével, szónoki fellépésével vonzó, serkentő hatással volt a maga környezetére. Ehhez párosult jó kedélyállapota, a sértő szót kerülő modora, az anekdotákba rejtett véleménye. Középbirtokos létére - bátyjával közösen 1872. hold szántóföldön gazdálkodtak - ott kezdte pályafutását, ahol gyakran a birtoknélküli ifjú jogászok, az ügyészi pályán, mint előtte száz évvel Grassalkovich Antal, vagy mint kortársa Katona József. A szigorú ügyészi fegyelem és a jogalkalmazási gyakorlat megszerezhetősége a tehetségek számára vonzó volt. Ide tartozott még az ügyész társadalmi tekintélye, jó fizetése és az, hogy az ügyészi gyakorlattal előbb az önkormányzati, majd az országos politikai életbe is helyet lehetett kapni. Nem kellett hozzá vagyona. Csak néhány nevet említek meg: Kossuth Lajos, Nyáry Pál, majd az újabb generációt képviselő Wlassics Gyula is ügyészként indult.

Fayer László találóan jellemzi a reformkorszak második felét. Őt idézem:

“...a negyvenes évek legnagyobb magyar államférfiainak pályájában a büntetőjog volt va nyilvános és törvényhozási szereplésnek részint kiindulási pontja, részint egyik kiemelkedő mozzanata. A kifejtettek alapján föl is soroljuk őket: Deák, Szalay, Eötvös, Szemere, Dessewffy Aurél, Pulszky Ferencz, Bezerédy, Klauzál. Sőt bizonyos tekintetben Széchenyi és Kossuth is ide vonható”.¹

Az 1839-40. évi országgyűlés határozata nyomán három bizottság jött létre a büntetőanyagi jogi, a büntető eljárási és a börtönügyi jogszabályok tervezetének kidolgozására. Deák Ferenc a büntető törvénykönyvet megalkotandó bizottság tagja lett. Soha nem törekedett vezető szerepre, egyéniségéből adódóan anélkül is annak fogadták el. Az országgyűlési bizottságokat a nádor 1841. novemberében hívta össze feladatukat teljesítendő. Ebből az alkalomból a Pesti Hírlap külön cikkben üdvözölte Deák Ferencet.

“...A büntetőjogi eszmék phasisai az emberi nem civilisatiójának világútjában tájékozó mérföldkövek gyanánt állanak. Egy büntetőtörvénykönyv által egy nemzet civilisatiója fölött tán századokra koczka vettetik, mert büntetőrendszer néperkölcsiségnek, népjellemnek, népnevelésnek nem egyedüli; de egyik leghatalmasabb factora, s egyszersmind szögletkő a polgári szabadság épületében; mert büntetőtörvény teremthet, büntetőtörvény ronthat jogállapotot, pedig ebben fekszik a kezesség, hogy a szabadság írott malasztja, gúnynyá ne változzék az életben. Érezték e roppant fontosságot az ország rendei, midőn a büntetőrendszeri javaslat kidolgozására hazánk legjelesebb fiai, a politikai színezetek kitűnőbb notabilitásai közül választottak; de érezik e fontosságot az ország lakosai, mert e választmány munkálata oly momentum nemzeti életünkben, melynek tömérdek remény, tömérdek aggodalom néz elébe. Mi csuda tehát, ha ennyi várakozás és aggodalom közt, ha egy kétes, de sorsunkra nézve elhatárzó jövendő küszöbén - egy jövendőnek, melynek alakja s jó vagy bal irányvétele egyenesen a jelen fiainak képességétől függ - mi csuda, kérdem, ha ily jövendő küszöbén a polgári szabadság és jólét fogalmai szorosabban tapadnak a lélekhez, s az ember szeme oly örömest áll meg olly nyugponton, melyhez annyi remény s a féltékeny rokonszerv ragad? Mi csuda, ha ily érzelmek közt az országos választmány a legfeszültebb figyelem tárgya, és ha a nép már előre kijeleli embereit, kiknek lelkületétől és gondolkozásától féltékenyül ápolt reményeinek teljesültét várja? Mi csuda végre, ha e népbizalmat, nép szeretet, népszenvet leginkább Deákban látjuk központosulni?...”²

Kommentár nélkül csak megjegyzem. Bő százötven éve az újságolvasót még érdekelte a Btk. tervezete, az újságíró emberközelségbe hozza a kodifikátort. Egy volt ügyészt, egy megyei országgyűlési követet népszeretettel jellemeztek.

Pulszky Ferenc Életem és Korom című munkájában megrajzolta Deák Ferenc jogalkotói magatartását. Pulszkyt idézem:

“A mint a büntető törvénykönyv kidolgozásához hozzáláttunk, Deák mindjárt kifejtette nézetét, hogy a büntető törvénykönyv nem csupán a bírák és ügyvédek számára készül, hanem főleg a nép számára, annak tehát oly nyelven kell írva lenni, hogy azt megérthesse minden vádlott, e szerint világos legyen, egyszerű s kerülje a tudós technikai kifejezéseket. Ezután reám bízta az adatok összeszedését; minden czikknél elő kellett adnom a Code Napoléon s mintegy 14 codex szövegét, ezeknek egymástól való eltérését, s a hol voltak, Mittermaier nézeteit. Erre megindult a discussio, melynek bevégeztével mindegyikünknek a czikk szövegét kellett szerkeszteni és fölolvasni; formulázásunkat Deák reassummáita, élesen megbírálta, s végre maga megírta vagy megdictálta a szöveget. A mint egy fejezetet bevégeztünk, lefordítottam németre s megküldtem Mittermaiernek, kinek észrevételeit még egyszer megfontultuk, s hol elfogadtuk, hol elvetettük.”

Ugyancsak Pulszky Ferenc a Jogtudományi Közlöny 1890. évi 50-ik számában írta:

“Mindjárt első ülésünkben kimagyarázta nekünk Deák, hogy a büntető-törvénykönyvet nem annyira a birák, ügyvédek és szaktudósok számára kell készítenünk, mint inkább a nagy közönség számára, úgy, hogy minden vádlott, férfi és nő, még a béres és juhász vagy napszámos is megértse, tehát kerülnünk kell minden technicus terminust, az irály minden mesterkedését, minden félremagyarázható kifejezést, szóval, hogy a törvény csak szabatossága által különbözzék a mindennapi beszédtől; továbbá, hogy a büntető codex czélja nem lehet sem az elrettentés, sem a javítás, hanem csupán a megsértett erkölcsi érzületnek elégtétele, mely követeli, hogy a büntény büntetését ki ne kerülje. Ezután rám bizták a külföldi büntető-törvénykönyvek tanulmányozását, különösen a Code Napoleont, a badeni törvényjavaslatot és Livingstonét, a melyet Louisiana állam részére készített; ennek azonban kevesebb hasznát vettük, mint a mennyit hire után itélve, tőle vártunk. A többi különböző német kodex szövegét is kellett tanulmányoznom és minden czikknél előadnom ermek formulázását s kiemelnem az esetleges eltéréseket. Erre elmondtuk véleményünket s miután megvitattuk a tárgyat, Deák reassunmálta s főlszólított, hogy mindegyikünk formulázza azt. Bezerédy mindig az első volt, ki azzal elkészült, de ritkán találta helyeslésünket, azután következett Eötvös, Klauzál és én. Minden javaslatot megbiráltunk, kimutattuk a hiányokat és hibákat, legszigorúbban Deák, ki a vita után maga is hozzálátott a formulázáshoz, fölolvasta előttünk, meghallgatta észrevételeinket, nem vette rossz néven, ha azt sem találtuk tökéletesnek, javított rajta s végre tollba mondta. Ily módon készült szorgalmas, szakadatlan munka után a büntető törvénykönyv javaslata, melyben minden szó a Deáké.”³

Deák Ferenc ügyészi, vármegyei, országgyűlési és jogalkotói tapasztalatai által 1848. márciusában méltán lett az első felelős magyar kormány igazságügyminisztere. Elsőként ő szabályozta országos hatáskörű miniszteri rendeletben az ügyészek feladatát.

A sajtóról szóló 1848. XVIII. törvénycikk 18. §-a felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy a megalakuló sajtóvétségek felett ítélkező esküdtszékek működését rendeletben szabályozza. A szám nélküli, 1848. április 29-én kelt IM rendelet ügyészekre vonatkozó szakaszaiból idézek:

26. §. A ’közvádló, perbefogás’ esetében legfelebb három nap alatt tartozik a ’13. §. alatti bíróság’ elnökét esküttszék ’tartására felhívni, ‘s a’ vádlevelet kezéhez küldeni.

27. §. A’vádlevélnek magában kell foglalnia:

a) azon nyomtatványnak, vagy metszvénynek pontos megjelelését, ‘s azon helyeknek, vagy részeknek felemlítését, mellyeken a ’ vád alapul,

b) azon vétség ’ megnevezését, melly miatt a ’ vádlott perbefogatott, ‘ s a ’ törvény ’ azon szakaszának felhívását, mellybe a ’ vádbeli vétség ütközik,

c) a ’ bevádlott személy ’ nevét, polgári állapotát, lakását, tartózkodási helyét,

d) azon tanuk ’, és müértők ’ lajstromát, kiknek megjelenését az esküdtszéki tárgyalás ’ alkalmával a ’ közvádló szükségesnek tartja.

28. §. A ’ vádlevél két párban küldetik be az elnökhez, ki a ’ fennforgó körülményekhez képest az idézési határidőt bennök kijeleli, ‘ s erről a ’ törvényhatóság ’ elnökét az esküttszéki tagok ’ berendelése végett is nyomban értesíti.

29. §. A ’ 13-ik § alatti törvényalkalmazó bíróság ’ elnökének aláírásával ellátott vádlevél ’ egyik párja a ’ közvádlónak visszaadatik, a ’ másik pedig legalább 14 nappal a ’ megjelenési határidő előtt a ’ vádlottnak kezéhez szolgáltatik. Ezen 14 naphoz még annyi nap toldatik, mennyi hat-hat órai távolságra fekszik a ’ vádlott ’ lakhelye az ítélő eljárás ’ székétől.

30. §. Midőn a ’ vádlott a ’ maga védelmére tanukat vagy müértőket kiván az esküttszék elébe rendeltetni, tartozik azokat a ’ vádlevélnek vétele után 3 nap alatt a ’ bíróság ’ elnökének kijelelni.

31. §. A ’ vádló ‘ s a ’vádlott által berendeltetni kivánt tanuk ’ és müértők ’ lajstroma, mellyre a ’ biróság ’ elnöke az általa kitüzött megjelenési napot feljegyzi, a ’ bünvizsgáló bírónak adatik ki, ‘ s ennek kötelessége a ’ tanukat és müértőket a ’ kitűzött határidőre berendelni.

54. §. Az elnök, miután a ’ felebb említett kérdéseket a ’ vádlotthoz intézte, a ’ közvádlóhoz, és védőhöz fordul, emlékeztetvén őket a ’ törvény iránti tiszteletre, és azon kötelességökre, melly szerint jogaik ’ gyakorlatában illedelemmel tartoznak eljárni.

55. §. Mindenek előtt a ’ perbefogó végzés, ‘ s a ’ vádlevél olvastatnak fel a ’ jegyző által, azután, ha a ’ vádlott nem akar már előre az ügy felől nyilatkozni, a ’ kérdéses nyomtatványok, vagy metszvények ’ bemutatása ‘ s ileltőleg felolvastatása után, a ’ vallomástételeik előtt megesketendő tanuk és müértők kihallgattatnak.

56. §. Vallomása közben a ’ tanú, vagy müértő félbe nem szakasztathatik, ennek berekesztése után azonban a ’ vádlottnak vagy védőjének joga van a ’ tanuhoz kérdéseket intézni, ‘ s az ellene vallottaknak személyes hitelessége, és előadása ellen mind azt felemlíteni, mi támaszul szolgálhat a ’ védelemnek.

57. §. A ’ megbecstelenítő, meggyalázó, sértő állítások ’ bebizonyítására nézve az 1848:XVIII-ik törvényczikkely ’ 24-ik ‘ s 25-ik §-aiban foglalt külön rendelkezés szolgáland sinormértékül.

58. §. A ’ birák, az esküttek ‘ s a ’ közvádló mindazon kérdéseket intézhetik a ’ tanukhoz, mellyeket az ügy ’ kifejlésére szükségeseknek gondolnak.

59. §. A ’ bünvizsgálati irományok’ egyes pontjai a ’ bírák, esküttek, közvádló, vagy védő ’ kivánságára a ’ jegyző által felolvastatnak, de a ’ bünvizsgálati írott tanuvallomások csak annyiban olvastatnak fel, mennyiben a ’ tanuknak élőszóvali, ‘ s az esküttszék színe előtti kihallgatása, időközben történt haláluk miatt, vagy egyéb okoknál fogva lehetetlenné vált.

62. §. A ’ biróság ’ elnöke akár a közvádló akár a ’ vádlott ’ kivánatára, ‘ s önmagától is, ha a ’ kiviláglás ’ eszközlésére szükségesnek tartan ülésközben uj tanukat, vagy müértőket is rendelhet be kihallgatás végett.

63. §. Kihallgattatván ekkép a ’ tanuk és müértők, a ’ közvádló a ’ vád ’ pontjait, a ’ vádlott és ennek védője pedig a ’ védelem pontjait összefogják; a ’ közvádló a ’ védelemre válaszolhat, de a ’ végszó mindig a ’ vádlottat, és védőjét ilelti.

Mai szemmel olvasva, a fenti szakaszok frissek, örök életűek. Régóta más már a büntető eljárási jogszabály, de az idézett rendelet elemei a mai jogszabályban is megtalálhatók. Deák Ferenc rendelete az egyik olyan “kincsjogszabályunk”, amelyikben benne gyökeredzik az ügyészség létjogosultsága. Ismernünk kell!⁴

A független magyar felelős minisztérium alakításáról szóló 1848.III. t.cz. igen szűk szavúan rendelkezett az igazságügyiminisztériumról. Így hát saját hatáskörét a miniszter maga állapította meg.

Deák Ferenc nem hagyott kétséget a felett, hogy törvény hiányában is - hozzátehetjük sürgető szükségből - az igazságügy miniszter a magyar igazságszolgáltatás feje. Erről szól az 1848. május 5-én kiadott 349. sz. körlevele. Idézem.

“Az igazságügyi miniszter felügyel az egész polgári törvénykezésre, ideértve a szentszéki, bányászati s váltói bíróságokat is. Felügyel a büntető törvénykezésre, börtönökre, közvádlókra s esküttszékekre, az ügyvédi kar viszonyaira s a hiteles helyekre. Ugyanazért minden ezekre vonatkozó jelentések s folyamodások az igazságügyi miniszterhez intézendők.”

Határozott, céltudatos hangvétel. A magyar jogtörténelemben ilyen határozottsággal jó húsz évvel később Kozma Sándor pesti, majd budapesti királyi főügyész, megbízott koronaügyész fogott munkához, aki büntetőtörvénykönyv, büntetőeljárási törvény, büntetés végrehajtási törvény nélkül is meg tudta szervezni az egységes királyi ügyészséget. Csak megemlítem, Kozma Sándor Deák bizalmát bírta.

De tovább idézem az 1848-as igazságügy miniszteri körlevelet.

“A királyi fiscussal s a királyi ügyek igazgatóságának egész személyzetével csak annyiban leend érintkezésben az igazságügyi minisztérium, amennyiben törvény szerint némely büntető perekben a királyi fiscust illeti, mint közvádlót, a felperesség. S e végre külön egyének fognak, mint országos közvádlók, kijeleltetni, s azoknak hivatalos eljárására az igazságügyi miniszter ügyelend fel. Minden egyéb tárgyakban a királyi ügyek igazgatósága a pénzügyi miniszter alatt áll, ugyanazért oly folyamodások, melyek a királyi fiscust más egyéb viszonyokra nézve tárgyazzák, nem az igazságügyi miniszterhez utasítandók.”

Tudjuk, hogy a legsúlyosabb bünügyekben (pL hűtlenség, nagyobb hatalmaskodás) a királyi ügyek igazgatója, más néven a jogügyi igazgató indított pert az elkövetők ellen. 1848-ban e feladatot az államügyészek vették át. Erre utat Deák fenti körirata. Deák e téren is igen határozott volt. Példa erre az 1848. augusztus 8-án kelt rendelete Zala megyéhez, amely a Pusztaszentlászló környéki, a nemzetőri szolgálat megtagadásával kapcsolatos lázítás letörésére irányult.

“Lázítással s bujtogatással terhelt Németh István. Koltai Gábor s több bűntársaik ellen tartott rögtönitélő bíróságuknak folyó év július 3-ról az 1131. szám alatt kelt jelentésük mellett felküldött jegyzőkönyvét, nem lévén iránta különben a bíróság eljárását illetőleg semmi észrevételem, önöknek ezennel visszaküldvén, egyszersmind értesítem, miszerint annak nyomán Korcsmáros János, Németh István, Koltai Gábor (és 7 társuk) az illető közvádló kellő meghallgatása után mint a közhatalom ellen nyíltan feltámadók, és megyeszerte fegyveres kézzel a közállamdalom ellen lázítók, az 1723. (évi) 9. törvénycikk értelmében honárulási perbe fogatni (...) rendeltettek, s ennek folytán önöket ezennel oda utasítom, hogy a fentnevezett honárulási vétséggel terhelt egyéneknek minden ingó s ingatlan javaikat azonnal összeiratván, a királyi ügyész részére törvényes zár alá vétessék. Farkas Imre főszolgabírájoktól pedig, s netalán vele volt esküdtjétől, a folyó évi július 23-án Pusztaedericsen és Pusztamagyaródon a lázadók által hivatalos eljárása ellen intézett eseményről bizonyítványt vétetvén, mind azt, mind az ezen lázadásra vonatkozó későbbi nyomozási iratokat a tény bővebb felvilágosítása végett késedelem nélkül ide felterjesszék (...).

Egyéberánt a többször említett hűtlenségi perbe fogandó egyének az álladalmi börtönökben jelenleg alkalmasan el nem helyeztethetvén, további rendeletig az álladalom költségén a megye börtönében lesznek tartandók.”⁵

Nagyon jellemzőnek tartom az első igazságügy miniszter határozottsággal párosuló demokratikus magatartását is. Körlevele e részét is idézem.

“...Hivatalos levelek, melyek az igazságügyi miniszterhez iratnak, azon egyszerű cím alatt: “...az igazságügyi miniszternek” hivatalból postán Budára intézendők.

Magánfolyamodók írják a miniszterhez intézett folyamodásaikat ugyanazon egyszerű cím alatt, de a folyamodvány külsején a folyamodónak neve s a folyamodás tárgyának rövid megemlítése kitétessék.

A folyamodó leveleket s egyéb nem postán küldött hivatalos iratokat Pesten Tóth Lőrinc miniszteri titoknok úrnak hivatali szobájában (jelenleg az István főherceghez címzett vendéglő 27-ik száma alatt) reggeli 9 órától 12-ig, vagy pedig Budán az igazságügyi minisztérium iktatóhivatalában az országházában szintén reggeli 9 órától 12-ig kell beadni.

Aki valamely hivatalos ügyben az igazságügyi miniszterrel személyesen kíván szólani, azt a miniszter tulajdon szállásán mindennap délelőtti 9 órától 10-ig elfogadja, hacsak rendkívüli hivatalos foglalatossága, mint például miniszteri tanácsnak éppen ezen időre eshető összehivása azt lehetetlenné nem teszi. Ghyczy Kálmán álladalmi titkárral pedig a véle hivatalos dologban értekezni kívánók hivatali szobájában, Budán az országházában a délelőtti órákban naponkint értekezhetnek.”⁶

Évek óta letesszük “az ügyészek apja” Kozma Sándor sírjára a hálás utókor koszorúit. Két percre Kozma Sándor sírjától Deák Ferenc mauzóleuma életveszélyes állapot miatt ma zárva. Hitem szerint van egy másik ma is, amikor Deák Ferenc ügyészi múltja iránt mi ügyészek válunk nyitottá. Eszméiből van mit magunkba fogadnunk.⁷