Abban a korban volt királyi jogügyi igazgató és a korona ügyvédje (az ország legmagasabb rangú ügyésze) amikor a régi rend, a középkori Magyarország összeomlott, az új rend még nem alakult ki, az erővonalak ide-oda hullámzottak, a népesség hol itt, hol amott adózott, igazságot egyszer török másszor magyar bíró, vagy gyakran nyers erőszak osztott.

Tudvalevő, hogy a mohácsi vereségünk után, a győztes törökhad hazament. Budavár eleste békés turista látványosságnak álcázott török katonai megszállással - harc nélkül - történt 1541-ben. Innen kezdődött a 150 évig tartó török megszállás, az ország három részre szakadása örökösen mozgó belső határokkal. Kitonich János e korban született 1560 táján és lett e vészterhes kor egyik legnagyobb jogásza. Az embert saját korszakában hagyva lehet megmérni és érteni.

Kitonich Directio methodica című főműve részletesen ismerteti a szentszéki, a megyei törvényszéki, valamint a táblabírósági polgári peres eljárást. De részletesen ismerteti a perelhúzási fortélyokat is, amelyeket maga elítél. Sokoldalú könyve így kora jogi rafináltságait széles körben megismerhetővé, utánozhatóvá tette. A koronát érintő legfontosabb vagyonjogi perekben Kitonichnak főszerep jutott.

A korona és a király jogait a fiscus (a korona ügyvédje) képviselte a nemességgel szemben. A nemesi birtok a férfiág kihaltával - és ez bizony a háborús időben gyakran megesett - a koronára háramlott. Viszont a nemesség ősi jogánál fogva elvárta, hogy a király az ilyenképpen megszerzett birtokot az őt szolgáló nemeseinek adományozza. E birtok körforgást perek és szigorú odafigyelések kísérték. A társadalmi hierarchiában lejjebb is dúltak a birtokütközetek. Ha egy nagyúr elvesztette léte alapját pl. a török elől menekült, máshol akarta ezt megszerezni. Az új földbirtokot a gyengébbektől, gyakran a köznemesektől vették el. Emiatt is meg szaporodtak a birtokperek. Kitonich János Moson Megye alispánjaként került a királyi jogügyi igazgatói székbe. Már II. Ulászló 120 évvel korábban rendelkezett az alispánok törvénykezési feladatáról.¹ Így Kitonich működésének korára az alispáni hivatal elég széles joggyakorlatot adott e tisztség viselőjének.

A XIV. századtól kezdve a vármegyei önkormányzati hatóság vezetése egyre észrevehetőbben az alispánokra szállt át. Ők lettek a vármegyék közigazgatási, bírósági vezetői. Az alispánok a vármegyei törvényszékeken elnököltek, a polgári peres ügyekben első fokon határoztak. Így tehát Kitonich János alapos jogi és köznapi gyakorlattal felvértezve ült a királyi ügyigazgatói székbe, főként a magánjogi (mai szóhasználattal: polgári jogi) kérdésekben otthonosként. Ez olvasható ki a halála évében 1619-ben megjelent jelentős művéből a Directio Methodicaból, amelynek teijes címe a kővetkező. Directio methodica processus judiciaii juris consuetudinarii, inclyti regni Hungarie. (A nemes Magyarország igazságügyi eljárásainak elvei.)

Munkáját tizenkét fejezetre osztotta, amelyekben kérdések felvetésével tárgyalja a polgári perjog tételeit, figyelemmel a hazai törvényekre, Werbőczy István Hármaskönyvére és a bírói gyakorlatra.

A tizenkét fejezet a következő.

I. fejezet Az ügyről, illetve perről

I. fejezet Az idézésről, illetve felhívásról

III. fejezet A körözésről

IV. fejezet A keresetekről és kifogásokról, a folyamodványokról és a halasztásról, illetve megszüntetésről

V. fejezet A tiltásról, a tilalmak hatályáról és az elutasításról

VI. fejezet A nyomozásról és a megesketésről

VII. fejezet A szemléről, az egyes felek által bejelentett tanúkról és indítványokról

VIII. fejezet A fellebbezésről, perújításról, az ügyvéd visszahívásáról és megbízása megszüntetéséről

IX. fejezet Az ítéletekről

X. fejezet A végrehajtásról és a végrehajtókról, a bírákról, a felperesekről és az alperesekről

XI. fejezet A megyei törvényszékek eljárásról

XII. fejezet Az egyházi bíróságok előtti eljárásokról

Kitonich meglátta, és könyvében közhírré tette a törvényhozás bajait. Tőle származik az a megállapítás, hogy Werbőczy Hármaskönyve óta az írásbeli perekben alkalmazott „elrontó, felfordító és megfojtó ellenvetések, fogások” által “időmúlással és petvarral úgy elromol a kereset, hogy többé fel nem lehet állíthatni”. Ezért arra inti a bírókat, hogy hagyassák félbe a prókátorok ilyen fogásait, amelyeket “emez, amaz poshadt tócsákból csak az elszakadásra és az idő rontására iminnen, amonnan rángatnak elő”.

E kritikával szemben áll - Szekfű Gyula véleménye, amely szerint a prókátori furfang kifejlődése kétségtelenül érthető a XVI. század viszonyai között, amikor a nagyurak erőszakoskodásaival szemben ily módon is némi alkalom nyúlt a kisebbek, a köznemesek jogi védelmére. ²

Kitonich olvasmányosan, perek folyása és perbeli ítéletek idézése által ismertette meg olvasóival azokat a jogszabályokat, amelyeket jelentőseknek tekintett a maga korában. Az olvasókról csak annyi megjegyzést teszek ide, hogy a nemesi ház bármilyen egyszerű is volt, a tulajdonosa szabad ember, akinek (főleg a köznemességnek) jogait Werbőczy hitük szerint örök érvényességgel foglalta össze a közismert és a nemesi házakban megtalálható Hármaskönyvben. Kora közérdeklődésének megfelelően jogeseteket ismertet a magszakadásról, birtok ügyekről, a hűtlenség eseteiről, a vérfertőzésről. Munkája célját az előszóban Kitonich János maga tárja az olvasó elé.

“Tapasztalataim szerint országunkban mind a köztestületekben, mind a polgárok között igen sok a jogvita, amelyeket hasznos, sőt szükséges az erre a célra szolgáló eszközökkel, azaz törvényekkel rendezni - ezeket azonban nehéz a pereskedők számára összegyűjteni. Ugyanígy az eljárási elveket és gyakorlatot kevéssé ismerik, akik nem olvasták ezeket, vagy nem hallottak róluk, ezért célszerű, ha valaki, akinek hosszú évek tapasztalatai a birtokában vannak ás összegyűjtötte e szabályokat és gyakorlati tapasztalatait, leírja ezek összefoglalását. Nagy nehézségeket tapasztaltam, amikor nem csak a jogszabályokat, hanem a kapcsolódó joggyakorlatot, a naponta megnyilvánuló jogszokásokat kívántam összefoglalni és az ezeket megismerni kívánók és képesek számára érthetővé tenni. Azt is figyelembe vettem, hogy igen sokan, akik képesek lettek volna a jogszabályok és a gyakorlat magyarázatára, nagy tudásukat a sírba vitték, így az gyorsan feledésbe merült, minthogy nem volt írásba foglalva, és nem volt az eljárás résztvevői számára felhasználható. Köszönettel tartozom hozzátartozóimnak, akik sok napot és éjszakát igénybevevő munkámat segítették, különösképpen Rudolf ás Mátyás őfenségeiknek, akik három törvénykezési időszakban, amikor általános béke honolt, jog jártasságukkal munkámat figyelemmel kísérték, továbbá azoknak az egyházi ás megyei személyiségeknek, akik a peres eljárásokat lefolytatni szokták.

Nyilvánosan meg kell említeni azokat, akik a szent császári ás királyi táblán bethlenfalvi gróf Thurzó

György úr Magyarország nádora ás királyi helytartó vezetésével az 1610. ás 1612. évi pozsonyi és az

1611. évi eperjesi törvénykezési időszakban (oktáván) ítélkeztek, továbbá azokat, akik az említett

években különböző városokban rendkívüli bírákként tevékenykedtek, illetve egyes hiteles helyek tisztviselőit, ás azokat az antik szerzőket, akiknek tapasztalataiból állt össze e mű.”

A szerzőt egyik méltatója (Joni János) a hazai jogtudomány és jogalkalmazás ragyogó lámpásának, egy másik méltatója pedig úgy jellemezte, hogy Werbőczy óta ő az új fényessége a jogtudománynak. (Kelemen Imre)

Mohács után erős központi hatalom hiányában a hazai jogfejlődésünk külföldi befolyásnak volt kitéve. II. Mátyás uralkodása alatta XVII. század elején (amikor Kitonich élt és irt) jogéletünk megerősödött, önállósodott. E században alkotott Bodó Mátyás királyi ügyész is, akiről e lap előző (1995/2.) számában írtam. A XVII. század átmeneti kort képezett a Mohács előtti és a majd a törökök kiűzése, a Rákóczi-szabadságharc elbukása utáni új jogi állapotok, jogintézmények között.

Kitonich másik híres műve a Centuria Certarum Contrariertatum et dubietetum, ex decreto Tripartio, desumptarum resolutarum tyrnavial. (A tripartiumban található száz ellentmondás és kétely megoldása.) Ugyancsak 1619-ben jelent meg. Ebben a szerző igyekezett megfejteni és megmagyarázni, a jogalkalmazási gyakorlatban beilleszteni a Hármaskönyv száz ellentétes pontját. Célja a bizonytalanságok, ellentmondások megszüntetése volt.

Kitonich János e két munkáját a bíróságokon az ügyvédek gyakran idézték.

A XVII. század jogfejlődését érintve meg kell említenem Huszty lstván egri jogászprofesszor Jurisprudentia practica sen commentarius novus in jus Hungaricum című művét is (Gyakorlati jogtudomány, azaz a magyar jog új magyarázata), amely 1745-ben jelent meg. A művek megjelenésének sorrend jében Kitonich, Huszty és Bodó volt e században alkotó három hazai nagy jogász, akiknek műveit a jogtudományi egyetemeken oktatták. Jóleső érzéssel írom le, ebből kettő ügyész is volt.

Visszatérve Kitonich János munkáira: művei a jogászképzésben és a jogalkalmazásban 1619-től 1723-ig mintegy száz évig irányadók voltak. 1723-tól meghonosítottúj törvénykezési eljárás már kezdett eltérni azoktól az eljárási szabályoktól, amelyeket Kitonich János ismertetett. Az 1700-as, 1800-as években azonban a törvénykezési területen mint tanulságost, mint hasznavehetőt még figyelembe vették.³

Kitonich János horvát származású magyar közjogi méltóság. Wenczel Gusztáv szerint “a XVJL század hazai státusférfiak és jogtudósok egyik legjelesebbikét tisztelhetjük” benne. Hogy státusférfi volt arra vall az a tény, hogy a Dalmát-Horvát és Tót országok részéről ő írta alá az 1607. évi bécsi békekötést.

Királyi ügyész súlyát jelzi II. Mátyás 1618. évi decrétuma 12. cikkelye, amely Magyarország és a mellette fekvő tartományok határainak és határszéleinek a bejárásáról és helyre igazításáról szól. E cikkely 10. §-a szerint a fenti feladatok ellátásában “A királyi ügyek igazgatója vagy ehelyett az ítélőmesterek egyike a fiscus nevében mindenütt jelen legyen.”

Kitonich két művét mi ügyészek nem tartjuk számon, de nem igy a történelem és a jogtudomány jeles képviselői.⁴ 1890-es évektől 1980-as évekig hét forrásanyagot (inkább töredéket) találtam róla. Ki volt ő, talán sikerült érzékeltet nem. Milyen volt ő? Az arcképe talán valami tsejtetne, ha itt lenne köztünk. Wenczel Gusztáv nyomán tudom, hogy a Directio Methodica Nagy-Szombati 1619-es kiadása tartalmazza Kitonich János arcképét. Az én kezemben csak későbbi kiadás jutott, amelyben arcmása nincsen.

Bárcsak foganatja lehetne az óhajnak. Könyvtárunkból hiányzik Kitonich két műve, a könyvtárunk faláról Kitonich arcképe. Remélem egyszer ott lesznek.

(Megjelent az Ügyészek Lapja 1995/3. számában.)