---

Régi korok híres ügyészei

---

 

Feltöltés alatt!

KOZMA SÁNDOR 

Dr. Szendrei Géza

Híres emberek, régi ügyészek:

Kozma Sándor - Ember és főügyész

 

 

 

 

Igazi XIX. századi ember volt. A haszon- és karrierelvűség korában ma ez a jelző – lebecsülést jelent. Az ész és a lélek embere kinek kell. Évente egyszer ünneplik az ezres létszámú „családban”. Öten, hatan ha szűkkörben beszélnek róla. Így van, ne szépítsük. Ma már nem az akkori Btk., és nem akkori Bp. van hatályban, nem az ő közrendeleteit vesszük kézbe. Tehát, ami XIX. századi, az túlhaladott. Ha az ügyészi szervezet fejlődési szakaszait lépcsőfokoknak tekintjük, akkor „azt” a lépcsőfokot magunk mögött hagytuk, de nem kell lebecsülni, mert korábban az is emelkedő volt. Akkora emelkedő, hogy kérdéses volt e, lesz-e nagyobb. Ennek a lépcsőnek kiemelkedő munkása Kozma Sándor. Gyakran a kiemelkedő emberek szülője is jelentős egyéniség. Legfeljebb szűkebb körben, de az. A töltet a családban benne van. Idő és szerencse kérdése a horizont megérintése. Kozma édesapja kitűnő férfi, aki Széchenyi Ferenc titkára. Tudjuk Széchenyi egyik előző titkára Hajnóczy József. A kiváló emberek kiváló embereket emelnek a maguk környezetébe, se legalábbis jeleseket. A szürkékkel nem tudnak mit kezdeni. Kozma Sándor indíttatását az anyagilag rendezett, a nemzeti eszméhez, haladáshoz kötődő családi háttér jellemzi. Az 1848. évi országgyűlés idején huszonhárom éves. A radikális célokért küzdő Madarász László mellett országgyűlési segéd, mai szóval: titkár, mindenessegítő. A forradalom harcterein közkatona, az 1850-es években rendőri felügyelet alatt álló ügyvéd. Az osztrák önkényrendszer lazulásakor 1861-ben maga is országgyűlési képviselő. Deák Ferenc híve, kiegyezés párti. Szónoki, széles körű jogtudományi, kodifikátori képességével olyannyira kitűnt, hogy Horváth Boldizsárigazságügyi miniszter felfigyelt rá, maga mellé vette osztálytanácsosnak.

 

Horváth Boldizsár itt is méltán megérdemel néhány emléksort. Polgári családból származott, 1848-ban országgyűlési képviselő, az 1850-es években praxisában felfüggesztett ügyvéd. Deák híve, barátja, 1860-ban az országbírói értekezlet aktív résztvevője. 1867-től 1871-ig igazságügyi miniszter kb. 45 fős érdemi ügyintézővel. „Először is körülvette magát elvrokon és bizalmát bíró szakemberekkel”¹, azután előterjesztette reform-törvényjavaslatát, amelyek sértették a régi vármegye rendszert, de a felső aristokrácia jogait is. A polgárból lett miniszter elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól², meghonosította a bírói függetlenséget és az elmozdíthatatlanságot. A királyi cúriát és királyi táblát „megtisztította az oda nem illő papi és mágnási elemektől”³, eltörölte a botbüntetést és a vérdíjat. Horváth Boldizsár és Kozma Sándor személyes ismeretsége feltehetően az 1848-as országgyűlésen kezdődött, mivel mindketten részt vettek annak munkájában. Ugyancsak mindketten zaklatott ügyvédként élték át az 1850-es éveket és Deák Ferenc politikai híveként a kiegyezésben látták a nemzet létének jobbra fordítását. Közös múlt, pálya, közös megszorongattatás, közös jövőkép kötötte egysorba őket. Mindketten a Regélőbe írtak. Horváth Boldizsár elbeszéléseket és verseket, Kozma Sándor színi kritikákat és verseket.

 

Kozma Sándor ügyvédim igazságügyi minisztérium gyakorlattal – a miniszter pártfogásával – 1867-ben cúria bíró. Itt álljunk meg egy percre, már csak egy lépés 1872. január elseje, amikor Pest főügyésze lesz. Negyvenes évei közepén jár. Túl van a forradalmi lelkesedésen, bukáson, keserűségen, az újrakezdés nehézségein. Vannak ambíciói, sikerei. A történelem és a jogtörténelem neves embereivel dolgozott együtt, azoktól tanult, azok bátorító figyelmét érezhette magán. Kinevezésekor a Jogtudományi Közlöny 1871. évi 46. száma üdvözölte. „ Főfontosságot tulajdonítunk különösen a főügyészi állásoknak, és őszintén szerencsét kívánunk az igazságügy miniszterek tapintatos választásaihoz. Nevezetesen a pesti kir. tábla főügyészi Kozma Sándor személyében oly egyéniséget tisztelhetünk, kiről bátran elmondhatjuk: hogy a kir. ügyészi kar a kormány kezeibe vak eszközül használtathatni.” A színrelépéshez a tehetség nem elég. Sokat tapasztalt emberként kapta meg a főügyészi széket a felvilágosodás és a reformkor szellemi tőkéjével ellátva, de elavult jogszabályokkal, már nehezen alkalmazható eszköztárral. Mi állt rendelkezésére? A corpus iuris, az évszázadok alatt keletkezett decrétumok halmaza, a maga gyakran ellentétes rendelkezéseivel.

 

Az eszköztárától mi hiányzott? A büntetőtörvénykönyv és a büntetőperrendtartási törvény, az a két „kéz”, ami a törvénykezésben való ügyészi részvételhez feltétlenül szükséges.

 

Mint főügyésznek mi volt a feladata? A jól működő, de csak a helyi önkormányzat által választott és oda kötődő vármegyei, városi tiszti ügyészség helyett kellett létrehoznia az egységes (országos hatáskörű) és ezáltal még jobban működő ügyészi szervezetet. Feladata volt, hogy megteremtse e szervezet országos tekintélyét, a szervezet egységes jogértelmezését, fellépését a nyomozati, bírósági és a büntetés-végrehajtási szakban amikor még egységes büntetés-végrehajtási törvény sem volt. Nem húzódhatott a törvények keretei közé, találóbban: sáncai mögé. Mégis főügyészként cselekednie kellett, és megtette. Nem is tudom, hogy rangsoroljam. Megtette emberként és ügyészként egyaránt. Hogy melyik volt benne a dominánsabb, a főnök, vagy az érzelmekre, azt értelemre ható férfi, döntse el az olvasó.

 

Ügyészként keveset írt, előadást alig tartott, ritkán vitatkozott, mégis nagyot alkotott. A „hogyanra” adjanak választ írásai.

 

Az egységes ügyészi szervezet intézménye a királyi ügyészség 1872. I. 1-jével lépett életbe. Kozma Sándor első főügyészi utasításában felvázolja az ügyészi törvény hézagaiból adódó nehézségeket, mivel abban csak ügyészség lényegének körvonalai találhatók. Mit ajánl (és nem utasít) a nehézségek áthidalására? A bajtársi szeretet, az ügyészi hivatás, eszme tudatosítását. Annak értékbecsét, hogy az ügyész az igazságszolgáltatás önálló közege. Büntető-perrendtartás hiányában az utasításban körvonalazva az ügyész fő teendőit. Az ügyész büntetőeljárást kezdeményez, nyomoz, de nem üldöz. Az igazságszolgáltatásban közreműködik, irányt mutat a bírónak, legfontosabb kötelme a vádképviselet. Kozma megfogalmazta, mi a vádbeszéd lényege, miként kell élni a perorvoslati ügyészi szabadsággal. Arra int, hogy az ügyész őre a törvénynek, de nem eszköze a hatalomnak. Aki erre a pályára lép, azt rögök, tövisek várják, s hogy ezt miért kell elviselni? Az ő válasza szerint azért, mert az ügyészség záloga a jogállam létrejöttének. Szemelvények az első körrendeletéből.

 

„A kir. ügyészek rendeltetése

 

MA az év első napján életbe lépő bírósági szervezettel egyidejűleg életbe lép a királyi ügyészség intézménye is.

 

A kir. ügyészség, mint a törvénykezési reformok egyik legkiválóbb mozzanata, - habár annak jellege az egykori tiszti közügyész functióiból épen nem ismeretlen is előttünk, lényegének összegét véve, mégis elannyira új, hogy mielőtt az a törvény intentióinak megfelelőleg a hazai közönség által jogszolgáltatásunk egyik erős oszlopául elismertetnénk: arra van utalva, hogy elébb működésének meggyőző hatásával keressen talajt – s verjen gyökeret a közvéleményben.

 

Az 1871: XXXIII. t. cz., mely a kir. ügyészség felállításáról szól, sokkal általánosabb, minthogy benne az intézmény lényegének körvonalainál egyebet találhatnánk. Büntető törvénykönyvünkön, büntető eljárási szabályaink, melyek az ügyész teendőit szabatosan, gyakorlatilag kimutatnék, - nincsenek; s ha vesszük azt, hogy maguk azon előrehaladottabb országok is, melyek ezen intézmény áldását, már hosszabb idő óta élvezik, annak hivatása iránt véglegesen megállapodva még korán sincsenek, - mondom, ha mindezen körülményeket tekintetbe vesszük: úgy nem fogja senki időn kívülinek tarthatni, ha én most hivataloskodásom első napján, a midőn önöket bajtársi szeretettel üdvözlöm, - vonatkozással mellékelt utasításokra, egyúttal önök előtt a magyar kir. ügyészség eszméje, hivatására és annak igazságszolgáltatás organizmusában kijelölt teendői felett, nézeteimet nyilvánítom.

 

A magyar kir. ügyészség működési köre, úgy mint azt az 1871: XXXII. t. cz. megállapítja, lényegesen, sőt majdnem kizárólagosan a büntető törvénykezésre és eljárásra van szorítva.

 

Ezen intézkedésében a törvénynek a magyar iurisprudenciában is azon elv jut teljes érvényesülésre, mely szerint az állam igazságszolgáltatásának oly önálló közege, tényezője, mely közvetlen az államtól nyert felhatalmazása folytán, a midőn a bűnt és bűntettest üldözőbe veszi, - függetlenül, egyedül az anyagi igazság érdekében küzd és fáradozik.”

 

„A királyi ügyész egyik fő teendői közé tartozik a büntető eljárás kezdeményezése. Ez magában foglalja azon hivatást, mely szerint a kir. ügyész a feljelentéseket elfogadja, a szükséges felderítéseket eszközli, s ott, ahol indokolva látja, - az eljárást megindítja.

 

Az ezen irányban teendő lépéseknél, a kötelességmulasztástól, a késedelmezéstől, mely az egész bűnügy törvényszerű elintézését eleve tönkre tenné, - épen úgy óvakodni fognak a kir. ügyész urak; mint a szükségtelen rémltástól és a bűnhajhászattól.

 

A kir. ügyész a feljelentések gomolyában óvatosan keresendi a szálak végeit, nyomoz, de nem üldöz s a meglelt ösvényen való továbbhaladást a törvény által hivatott bírósági közegnek engedi át. (1871. XXXIII. 21. §.)

 

A büntető vizsgálat czélszerű eszközlésénéli közreműködés nem oly feladat, mely a magyar fenyítő perben ismeretlen volna. A lényeg ott van régibb táblai pereinkben, - új csak a forma.

 

Azonban e téren az államügyészség s a vizsgáló bíróságok jogkörei, oly közel érintkeznek, hogy az összeütközés elkerülése végett, lehetetlen már most nem figyelmeztetni a kir. ügyész urakat, hogy az illetéktelen beavatkozás vádjára, okot soha ne szolgáltassanak.

 

Az 1871. XXXIII. t. cz. 19. 20. §-ai kijelelik a határokat s azokban a vizsgálat ténye kizárólag a bíróságnak van fenntartva. A kir. ügyész tehát indítványában megjelelheti az adatokat, irányt mutathat a bírnak, azt figyelmezteti, - de nem kötelezheti s nem utasíthatja.

 

A kir. ügyésznek ha nem is legfőbb, de mindenesetre egyik legkomolyabb kötelme: a közvádlói teendők.

 

Most, a midőn még csak remélünk és várunk oly intézkedéseket, - melyek büntető eljárásunkban legalább némi egyöntetűséget hoznak, a közvádlói hivatásra vonatkozólag alig mondhatok egyebet néhány irányelvnél.

 

Szorítkozzanak önök vádbeszédeikben a vád megállapítására, kiegészítésére s a törvények alkalmazására. – De mellőzzék a szónoklat azon pompáját, mely a tárgyilagosság szűkebb határai közt soha meg nem fér; - azon pathoszt, mely visszaélve a fegyverek egyenlőtlenségével a vádlottat győzelem kedveért dialectikájával összezúzza, meghurczolja.

 

A kir. ügyész az államképviseletében nem peres fél, aki ellenesén minden áron diadalmaskodni akar, hanem közege azon erkölcsi hatalomnak, amely igazságot kutat és követel.

 

Szenvedély és érzelgőség megengedhető tán a védelmek, - de a vád csak egyszerű, szabatos és komoly lehet.

 

A mi kir.. ügyészség jellegét leginkább kifejezi, - az a kiváló szabadság a perorvoslatokkal való élésben.

 

A törvény 17. §-a nyíltan kimondja, hogy az ügyész a vádló, a vádlott javára is fellebbezhet.

 

A törvény e néhány szóban az intézménynek egész eszméjét fejezi ki”.

 

„Ámde ha a törvényhozásunk a törvénykezés közigazgatásának a törvény