(Zalaegerszeg, 1852. március 17. – Budapest, 1937. március 30.)

---

Dr. Szendrei Géza

Előttem a szorgalom és a szakma szeretet egyik megtestesítője. A törvényszéki elnök apja vármegyei pályára (főjegyzőnek, alispánnak) szánta, de a szakma iránti vonzalma által alügyész lett. Ügyészi pályafutását 1882-ben Komáromban kezdte, majd Budapesten lett ügyész, később főügyész-helyettes. Kozma Sándor a legtehetségesebbeknek maga mellett talált helyet. 1895-ig maradt e pályán, amikor is munkásságára maga az uralkodó felfigyelt és 1895. január 15-én vallás és közoktatási miniszterré nevezte ki. Ott is maradt a helyén, miközben három miniszterelnök jött és ment felette. Mára mindkét állása emlékét betemette a feledékenység, úgy is mondhatnám: a gyarló. Báró Wlassics Gyula a műveiben (ügyészi tapasztalásból írt könyveiben, miniszteri alkotásaiban) él tovább, ha kézbe vesszük és számba vesszük ezeket. Mind nem sorolom fel, mert hosszadalmas lenne.

Wlassics Gyula 1852-ben született. 30 évesen jelentette meg, mint alügyész legjelentősebb büntetőjogi művét A Tettesség és Részesség Tanát. Ugyanebben az évben (1882-ben) jelentette meg A Pénzbüntetés Jogi Természetéről írott könyvét. Mint ügyész megírta még A Bűnvádi Eljárás alapelveit, valamint az Új Irányok a Büntetőjogban című műveit is. Ügyészként részt vett Magyarország első büntető perrendtartásának kodifikációjában. Az 1888. évi javaslat jó része az ő műve. Ez a tervezet képezte az alapját a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. t.c.-nek. Igen, kérem száz éve még sok időt és gondolatot rászánva készítették elő az időtálló törvényeket. Wlassics keze nyomát látom az első büntető perrendtartás indokolásában, amely elismeréssel szól az ügyészi szervezet jogalkotó tevékenységéről. „A bűnvádi eljárás fejlesztése körül ... a szervezést követő években már lényeges haladást tehetett tapasztalni. Ez az eredmény főképp a királyi ügyészség intézményének és képviselői ügybuzgó működésének volt köszönhető...” Meg kell azonban jegyeznem, hogy Wlassics kodifikációs helyét 1896-ban Vargha Ferenc vette át, aki részt vett a büntető perrendtartás végleges formába öntésében. Vargha pályája kezdetén gyulai, komáromi, budapesti alügyész, kecskeméti ügyész, pályája végén koronaügyész. Hogy kettőjük közül ki volt e felemelő indokolás szerzője, ma már aligha lehet megállapítani. Mindenesetre az erős ügyészi jelenlét pulzusa tapintható ki az indokolás idézett részéből. Wlassics Gyula az ügyészi gyakorlatát hasznosítva munkálkodott még a bírói és az ügyészi szervezet átalakításán, amely az 1891. évi XVII. t. c-ben öltött testet. A törvénytervezetet közlő Jogi Szemle 1890. évi 5. száma 129. oldalán olvasható lábjegyzet szerint: a bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló tervezet Dr. Wlassics Gyula királyi főügyészi helyettes munkája. Ez a törvény biztosította a koronaügyésznek (ezen állás betöltéséig a budapesti királyi főügyésznek) azt a jogot, hogy a királyi kúria bizottságaiban a koronaügyész, a királyi ítélőtábla bizottságaiban pedig a királyi főügyész vagy a helyetteseik részt vehessenek. E törvény rendelkezett a bírák és az ügyészek rangfokozatáról, fizetési fokozatáról, valamint a csak ügyészeket megillető különleges elbánásról. Az 1891. évi t.c. megismételte az első ügyészi t.c. azon rendelkezését, hogy az ügyészt - megbízása visszavonása esetén - rangjának megillető ítélőbírói állásra kellett kinevezni, új kedvezményt nyújtott a tekintetben, hogy ha az ügyész, vagy az alügyész kérte - állásuk és rangsoruk megtartásával - börtönök és fogházak igazgatását kaphatták meg.¹ Wlassics Gyula már ennyiért is megérdemelné, hogy Kozma Sándor mellett róla is megemlékezzünk. Ügyésztagja volt az igazságügy-minisztérium kodifikációs bizottságának, a Pázmány Péter Tudományegyetem büntetőjogi tanszékén tanított. Emberi magatartása, előadóképessége, szaktudása által tudott hatni a döntéshozókra, az ügyészi érdekeket kiválóan érvényesítette.

1895-től 1903-ig miniszter. Minisztersége alatt vitte révbe a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. évi XLIII. t.c-t. Elkészítette a jogtudomány oktatásának reformját, úgyszintén az alapítványokról szóló törvénytervezetet. Miniszteri alkotása 600 népiskola felállítása, 3 leány-középiskola létrehozása, a nők előtt az egyetem kapuinak résnyire nyitása (orvosi, gyógyszerészeti, bölcsészeti szakokon). Megalakította a Képzőművészeti Főiskolát, a múzeumok és könyvtárak egységes országos szervezetét. Minisztersége után 27 évig a Közigazgatási Bíróság elnöke. Hosszú életet élt. 85 évesen, 1937-ben hunyt el. Hajlott korában érzékenyen figyelte a trianoni béke következményeit. 1922-ben tanulmányt írt A Kisebbségi Védelem Anyagi és Alaki Joga címen. 1923-ban megválasztották a Hágai Választott Bíróság tagjának. Ügyész még ilyen magas pozíciókat nem ért el.

A tehetsége által megadatott neki, hogy az ónodi országgyűlés trónfosztását (1707. június 14.), valamint a debreceni országgyűlés trónfosztását (1849. április 14.) segítsen befejezni. Ugyanis 1918-ban Echartsautban felkereste a királyt és IV. Károllyal együtt megfogalmazta a Habsburg ház lemondó levelét.²

Nagy formátumú, színes egyéniség volt. A XIX. század nagy szülötteinek egyike. És mégis - mi ügyészek is - elfelejtettük. Hogy visszatérjek mondanivalóm gerincéhez, ezek után csak az ügyészi munkáiról bátorkodok szólni.

A Tettesség és Részesség tanában rezignáltan megállapította, hogy régi decrétumainkban nem csak hogy általános rendelkezéseket nem találunk a részességről, hanem még az egyes büntetendő cselekményeknél sincs arról semminemű intézkedés. A bűnpártolás és az orgazdaság büntetését elrendelő első törvénycikkek (1625. évi 13 t.c., 1695. évi 17 t.c.) ismertetése után szinte fellélegzik a mondanivalója, amikor Bodó Mátyás 1751-ben megjelent Jurisprudentia Criminálisáig eljut. Huszty István egri jogtanárt és Bodó Mátyás gömör vármegyei ügyészt tekinti azoknak, akikkel hazánkban a büntetőjog rendszeres művelése kezdetét vette. Ezek után Bodó Mátyástól terjedelmesen (és érezhetően szívesen) idéz. Itt álljunk meg egy pillanatra. Wlassics Gyula 1882-ben vette kézbe könyve megírásához a 130 évvel korábban megjelent Jurisprudentia Criminálist. Vajon a ma mondanivalójához veszünk e olyan megbecsüléssel régi könyvet a kezünkbe, mint Wlassics Gyula tette. Az a korosztály nem kicsinyelte le az előző évszázadok jogtudományát, hogy ugyan mi alkalmazható belőle. A hozzáértő a romokban talál olyan követ, amely az új építménybe tartósan beilleszthető. Az ügyész Wlassics ezért hivatkozik igen sok helyen Bodóra, az előtte 150 évvel élt ügyészre. Ha elolvassuk Bodó Mátyás, ma már 250 éve írt sorait, egy szó illik rájuk: tanulságosak.

Wlassics Gyula könyvéből idézek: „Nem mulaszthatom el azonban, hogy Bodó Mátyás „Jurisprudentia Criminalis”-ából, ne idézzem annak a fejezetnek érdekes intézkedéseit, amelyek azokról a körülményekről szólnak, amelyek a bűnelkövetők társtettességéből adódnak.

II. § Ennek értelme a következő: az elrettentés érdekében valamennyi elkövetőt a törvény szigorával kell sújtani, hogy aki a büntetéstől való megmenekülés reményében követi el a bűncselekményt, e reménységét elveszítse és súlyos büntetésre számítson, okosabbnak tartva, ha cselekményével felhagy.

A szigorú és kegyetlen elrettentés azonban a merészeket izgatja és arra készteti, hogy megkísértsék a bűnelkövetést. Azoktól viszont, akikben az ésszerűség küzd a dacossággal, azaz a bűnnel, el kell szigetelni az elszántakat, hogy az országot megszabadítsuk tőlük. Az a kegyetlenség, amikor a bűntettel arányban nem álló szigort alkalmazunk - ami ugyanis elítélendő - az a bűncselekmény és nem az ember. Nem ok nélkül mondják, hogy a bűncselekmények büntetlenül maradnak, ahol sok ember vétkezik, és ezáltal a bűncselekmények elszaporodnak. (Lefordíthatatlan rigmos: ob populum multum, crimen pertransit inultum.)

III. § Ahol viszont sokaság vagy tömeg követ el bűncselekményt, nem alkalmazható a szigorú jog és enyhébb büntetést kell kiszabni. Ahol súlyosabb bűncselekményt is elkövettek, vigyázni kell, ne bűnhődjön az ártatlan a bűnössel: az 1655. évi 76. t.c. értelmében akik élenjártak vagy akik súlyos bűncselekményt követtek el, szigorúan büntetendők, hogy a példás büntetés másokat visszatartson és megelőzzük a C.23. Caus. 33. Quest. 4. értelmében azt, hogy a büntetlenség lehetősége bűnelkövetésre ösztönözzön.

V. § Ha az elkövetők ismeretlenek vagy ismeretlen helyre menekültek, a tapasztalatlan sokaságnak meg kell kegyelmezni - ahol mindenki bűnös, senki sem bűnhődik. Ám nehogy büntetlen maradjon a bűncselekmény, a nagyobb baj el kerülése érdekében csekélyebb büntetéseket kell kiszabni a csoportosulás résztvevőire.

A XX-dik Sectio V-dik §-a kellő világításba helyezi Bodónak, helyesebben: az akkori törvényszéki gyakorlatnak elveit: S.XXV. § Ha többen összebeszélve szándékosan, ölési célzattal megtámadnak valakit, ha csak egyikük is okoz halálos sérülést, valamennyien ugyanúgy bűnhődnek, mintha valamennyien halált okoztak volna, azaz a Constitutio Criminalis Josephina 64. cikk 1. § szerinti rendes büntetéssel.

Alapelv ugyanis, hogy akik egyek a bűnben, nem választhatók szét a büntetéskor. És bárha egyesek fizikailag nem vesznek részt az ölésben, részt vehetnek erkölcsileg, ha együttműködést ígértek vagy megbízást adtak erre. Az ilyen is a szándékos emberölés elkövetőjének tekintendő.

Nem kevésbé érdekes az, amit Bodó művének LIII. czikkében mond, melyben azokat az eseteket tárgyalja, midőn többen emberölést követnek el. „De homicidio a pluribus commisso” az említett czikk fölirata, és ebben négy esetet tesz a casuisticára nagyon hajlandó Bodó tüzetes vizsgálatának tárgyává.

LIII. cikk többek által elkövetett emberölés

Ha előzetes megbeszélést követően szándékosan és egyetértésben, egymást segítve többen megölnek valakit, akár egy öl közülük, akár valamennyien bántalmazzák az áldozatot, akár tud az elkövető a tettes cselekményéről, akár nem, valamennyien az emberölés rendes büntetésével sújtandók.

Ennek indoka az, hogy aki embert megöl vagy szándékosan halálát okozza, megölessék, különösen olyankor, amikor nemcsak egyetért a bűntetteI, de abban közre is működik.

Az ölési szándékot kölcsönösen erősíti és elmélyíti, ha valaki a cselekményhez segítséget nyújt akár az áldozatot megbénítja, a megbeszélés szerinti fenyegetést alkalmazza, vagy tanácsot ad az elkövetés módjára nézve, illetőleg a már elkövetett bűntettet dicsőíti.”³

Olvasom, ahol mindenki bűnös, senki sem bűnhődik. Azt is, hogy a bűntettet dicsőítik. E téren vajon változott-e a világ? A bűntettek dicsőítése bűnelkövetésre késztet. Wlassics szerint a tények oly alkalmas módjai a felbujtásnak, mint a szavak. A felbujtás főbb módjait a következőképpen teszi vizsgálat tárgyává. A megbízás a felbujtás legrégibb alakja. Adható szóval, jelekkel és cselekményekkel. A felbujtás hathatós módja az ajándék és az ígéret, a tanács is, ha az „összerűleg” meghatározott bűntény elkövetésére irányul. A kérelem szintén lehet a felbujtás módja, különösen, ha kitartóan sürget az illető. A könnyek, a kérő szerencsétlen helyzetének élénk színezése, hízelgések, ravasz fondorkodások, különösen, ha rokonság, barátság, szerelem is járul hozzá. A felbujtás elérése érdekében a rábeszélés, az erőszak, a fenyegetés nem kíván bővebb ismertetést. Érdemes azonban a tévedésről írottakat szó szerint idézni. A tévedésnek szándékos előidézése vagy felhasználása szintén alkalmas felbujtási mód, ha az alatt azokat az eseteket értjük, melyekben valaki hamis állítások által szándékosan bűntény elkövetésére indíttatik. Igen érdekes amit Wlassics az ellentétesség látszatáról ír. A felbujtás különös alakja az, midőn a felbujtás éppen az ellentétesség látszata alatt történik. Lehetne talán negatív felbujtásnak nevezni. Ez abban áll, hogy a parancs, megbízás, tanács, kérelem külsőleg úgy szól, hogy valamit ne tegyünk, és ennek dacára ez alkalmas módja lehet a felbujtásnak

E változó időszak, amiben ma élünk sokféleképpen jellemezhető. Sajnos nem hagyható ki belőle az sem, hogy ez a felbujtás kora. Az ellene való fellépéshez segítséget nyújthat Wlassics Gyula.⁴ Ha netán tévedek, akkor is, mint az egyik jelentős ügyészt - az ügyészi jogok kiterjesztőjét - ajánlom az olvasó figyelmébe.

 

 

(Megjelent az Ügyészek Lapja 1996/2. számában) 

 

 

---