---

A kezdetek előtt

---

 

 

... avagy az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület

 

 

 

 

 

Ami nekünk, ügyészeknek 1871, az a bíráknak 1869.

Két évvel a kiegyezés (1867) után ugyanis megszületett a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk, majd újabb két évvel később a királyi ügyészségről szóló 1871. évi XXXIII. törvénycikk.

Hihetetlennek tűnik, de előbbi törvénycikk mindössze 27 db §-ból, az utóbbi 31 db §-ból állt.

A bírói törvény nemcsak az államhatalmi ágak megosztását, a bírói hatalomnak a végrehajtó hatalomtól való függetlenítését deklarálta, de biztosítékát is adta a bírói függetlenségnek és a részrehajlásmentes ítélkezésnek. E körben rendelkezett a bírák olyan kötelező vállalásairól mint a minden más mellékkereset tilalmáról, a legszigorúbb összeférhetetlenségi szabályokról, a politikai, sőt társadalmi mozgalmaktól való távolmaradásról, stb.

A királyi ügyészségről szóló törvénycikk 15-16. §-a alapján a királyi ügyészséghez csak az volt kinevezhető, aki a bírákra - az 1869. évi IV. tc. 6-7. §-ában - előírt képesítési kellékekkel rendelkezett, illetve megfelelt az 1869. évi IV. tc. 8-13. §-ában foglalt szigorú összeférhetetlenségi szabályoknak.

Megjegyzem a 7. § alapján „az igazságügyi minister a kir. ügyészség bármely tagjától az ügyészi megbizást bármikor elvonhatja, mely esetben az illető ügyészségi tag, rangjának és fizetésének megtartása mellett azon törvényszék biráinak sorába lép át, a mely mellé rendelve volt, ha pedig ezen törvényszéknél üres hely nincs, más birósághoz neveztetik ugyan ki, de ezen törvényszékhez való visszatérése, ha kérelmezi, a legelső üresedés alkalmával megengedendő. A költözködési költségek a 6. és a jelen §-ban érintett esetekben megtérittetnek.”

Ugyanakkor 1871-es év mindezek mellett a bíráknak is fontos év volt.

A jogalkotó ebben az évben szabályozta ugyanis a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségét (VIII. törvénycikk), valamint az első folyamodású kir. törvényszékek és járásbíróságok életbeléptetését (XXXII. törvénycikk). 

Utóbbi törvénycikk témánk szempontjából azért érdemes kiemelésre, mivel 8. §-a rendelkezett a kir. törvényszékek, ügyészségek és járásbíróságok személyzetének járandóságairól az alábbiak szerint meghatározva a bírói és ügyészi fizetéseket:

 

		Fizetés	Lakbér	Tiszti pótlék
I. Fizetések Buda-Pesten	Elnök	4000	600	-
	Alelnök	3000	500	-
	Ülnök	2000	400	-
	Járásbíró	2000	400	-
	Aljárásbíró	1500	300	-
	Kir. ügyész	2000	400	500
	Alügyész	1500	300	300
II. Fizetések a vidéken	Törvényszéki elnök	2400	300	-
	Törvényszéki ülnök	1500	200	-
	Járásbíró	1500	200	-
	Aljárásbíró	1000	200	-
	Kir. ügyész	1500	200	300
	Alügyész	1000	200	300

 

A járandóságok kapcsán láthatjuk, hogy a mai javadalmazásokhoz hasonlóan a bírói és ügyészi fizetések párhuzamosságot mutattak (járásbíró - kir. ügyész, aljárásbíró – alügyész), igaz, a kir. ügyészek, alügyészek fizetése magasabb volt, mivel azok tiszti pótlékra is jogosultak voltak.

Mindemellett a törvényczikk 11. §-a értelmében az első folyamodású bíróságoknál alkalmazott ítélőbírák fizetése, a kinevezéstől tíz évi szolgálat után 10, majd öt évente 5%-kal emelkedett.

A bevezetett javadalmazás – mivel az az akkori viszonyokat tekintve jó fizetésnek számított - olyan környezetet teremtett, melyben a bírák és ügyészek nyugodt, zavartalan körülmények között, stabil anyagi viszonyokkal a hátuk mögött végezhették munkájukat.

Munkájukat, ami nem volt kicsi, hiszen nemcsak a társadalomnak az igazságszolgáltatással szemben általában támasztott elvárásainak kellett megfelelniük, de meg kellett teremteni azt az alapot, melyen a szervezetek immár 150 éve állnak.

Ebben a kiegyensúlyozott környezetben nem csoda, hogy sem a bírák, sem az ügyészek részéről nem volt igény érdekeik képviseletére, védelmére egészen 1893-ig.

De miért csak 1893-ig, mit történt ekkor?- teheti fel a kérdést az olvasó.

Az 1893. évi IV. törvénycikk (mely címében az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról, és a megyei törvényhatóságok állami javadalmazásának felemeléséről szólt) megszüntette a bírák, ügyészek - azok képesítéséhez, az elvárásokhoz, kötelezettségekhez igazodó - kiváltságos javadalmazását akkor, amikor az állami tisztviselők fizetésének rendezése keretében az ítélőbírák fizetését az általános tisztviselői fizetési osztályokba sorolta be.

Miután ezt a kedvezőtlen helyzetet állandósította az egyéb állami tisztviselők illetményszabályozásáról szóló 1901. évi I. törvénycikk, a bírák és ügyészek már szakítottak azzal a visszafogottsággal, mellyel addig szemlélték a jogalkotási folyamatokat.

A hivatásrendjükkel szemben - az 1869. évi IV. és az 1871. évi XXXII. törvénycikkekben - támasztott követelmények és a javadalmazásuk romlása közötti egyre mélyülő ellentétek voltak a mozgatórugói annak a folyamatnak, melynek eredményeként a két hivatásrend összefogva, együtt kezdte megfogalmazni, kimondani sérelmeit, a bírákat, ügyészeket hátrányosan érintő jogszabályalkotást.

Ez az összefogás már az 1901. évi Országos Tisztviselői Konferencián elhangzott néhány felszólalásban is érezhető volt, azonban a nagyváradi bírák és ügyészek - Bary József nagyváradi királyi törvényszéki elnök vezetésével - voltak azok, akik elsőként megfogalmazták, hogy az érdekérvényesítéshez egy országos bírói és ügyészi egyesületre van szükség.

Az 1903-ban Budapesten megrendezett Elsőfolyamodású Bírák Kongresszusán - melyen négy kivétellel az összes királyi törvényszék, királyi ügyészség és királyi járásbíróság küldöttjei is jelen voltak - a két hivatásrend első alkalommal lépett a nyilvánosság elé, s fejezte ki elégedetlenségét, fogalmazta meg kívánságait. Ezek sorában a legfontosabb - az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való különállására visszavezethetően - a külön bírói és ügyészi státus érvényesülése volt nemcsak az elmozdíthatatlanság, az áthelyezhetetlenség, az előremenetel, de a fizetések, a mellékilletmények terén is.

A kongresszus kisebb eredményének nevezhetjük az állami alkalmazottaknak engedélyezendő pótlékokról szóló 1904. évi I. törvénycikket, mely a pótlékokat rendszeresítette.

Sokkal nagyobb sikerének tekinthetjük azt, hogy a kongresszus után a két hivatásrend szinte az ország minden részében rendszeresen tartott összejöveteleket, melyek során egyre erősödött az igény egy állandó érdekérvényesítő, érdekvédő fórumra, sőt szervezetre.

Ezeket a szerveződéseket még a kormányzati ígéretek sem tudták már megállítani. Nemcsak a tanácskozók, tárgyalótermek félhomályában fejtegették kisebb-nagyobb csoportokban, kiadványokban (pl. Somlyódi István, szegedi kir. járásbíró „A magyar bírói függetlenség kiépítéséről” című füzete) a bírák és ügyészek a hivatásrendek aktuális problémáit, kívánalmaikat, de a sajtóban sem volt szinte olyan nap, amikor ne jelent volna meg a tárgykörben támogató cikk (pl. Hubert Ottó kir. járásbíró „A bírák fizetése” címmel a Magyarország 1907. szeptember 4-i, avagy Unger Geiza eperjesi kir. törvényszéki bíró „A bírói kongresszus előestéjén” címmel a Magyarország 1907. október 16. napi számában megjelent cikke), avagy ellenvélemény (pl. a volt igazságügyminiszter Polónyi Géza nyilatkozata a Magyarország 1907. szeptember 1. napi számában).

Már csak egy határozott lépésre volt szükség valamely törvényszék bírói és ügyészi kara részéről az érdekképviseleti szerv létrehozására.

Az igény nagyságát, de a közös cél iránti tennivágyást is jól szemlélteti az, hogy ezt a bizonyos lépést nem is egy, hanem három törvényszék, a szegedi, a nagyváradi és a szolnoki királyi törvényszék bírói és ügyészi kara tette meg. Ők voltak azok, akik először 1907 augusztusától még csak folyamatos eszmecserét folytattak egy egyesület létrehozása érdekében, majd a szavakat tettek is követték.

A szegedi királyi törvényszék és járásbíróság az ország bírói és ügyészi karát 1907. október 19-21. napja között tartandó országos kongresszusra hívta, melynek egyik napirendi pontja az országos bírói és ügyészi egyesület létrehozása volt. Az alakítandó országos egyesületnek - a nagyváradi és a szolnoki királyi törvényszék bírói és ügyészi kara által kidolgozott - alapszabály-tervezete az ország összes törvényszékének bírói és ügyészi karának megküldésre került. Emellett az illetmények rendezéséről és a nyugdíjazásról is javaslat került kidolgozásra.

A leendő egyesület elnökjelöltségét a szegediek megkeresésére Grecsák Károly királyi kúriai bíró vállalta.

 » Grecsák Károly (Versec, 1854. november 15. – Budapest, 1924. december 17.)

Grecsák Károly jogi tanulmányainak végeztével az ügyvédi pályára lépett.

Szülővárosa, Versec 1881-ben az akkor 27 éves Grecsákot mérsékelt ellenzéki programmal képviselővé választotta.

A képviselőtársával, a magyar mágnás, gróf Károlyi Istvánnal történt szóbeli incidens után 1891-ben otthagyta a képviselőséget, de a politikától, s az Apponyi Albert által vezetett párttól nem vált meg, hiszen ezt követően politikai hírlapíróként dolgozott, majd 1884-tól 1889-ig ő szerkesztette a német politikai napilapot, a Budapester Tagblatt-ot.

Szilágyi Dezső igazságügyminiszter 1891-ben, az ítélőtáblák szervezésekor a szegedi táblához nevezte ki bíróvá.

Elismertségét és személyiségét mi sem bizonyítja jobban, mint a Szegedi Napló 1895. november 4. napi számában egy verseci polgár közzétett levele, melyben a levélíró a Verseczi és Pancsovai főispáni kinevezés kapcsán írja, hogy „nagy volt tehát az öröm, mikor hire jött annak, hogy a kormánykörök figyelme Grecsák Károly felé fordult. Mert Grecsákot itt minden ember szereti, tiszteli és becsüli. Nemcsak azért, mert verseci ember, hanem főként kitűnő egyéni és szellemi tulajdonságai miatt. De eltekintve attól, hogy Grecsák kinevezése az itteni polgárság legkedvesebb óhajtásának felelne meg, ez a kinevezés politikai szempontból is nagyon szerencsésnek volna mondható … De egész más rend és béke volna az, a melyet Grecsák Károly teremtene, ha a kormány csakugyan őt nevezné ki ide főispánnak. Mert éppen Grecsák volna az a férfiú, akit személyes tiszteletből és ragaszkodásból támogatna itt minden polgár. Egyéni tulajdonságai, valamint összeköttetései bárkinél jobban éppen Grecsákot kvalifikálják arra, hogy mint főispán itt nemcsak a városoknak és polgárságnak, hanem a magyar államnak és állameszmének is nagy szolgálatokat tehessen. Azért nemcsak reméljük, hanem egész szívből is óhajtjuk is, hogy Grecsák főispánná való kineveztetése megvalósuljon”.

De nem teljesült a levélíró kívánsága, sőt, 1901-ben Grecsák Budapestre került a Kúriához, ahol 1913-ban tanácselnökségig emelkedett.

Mint kúriai bíró szaktekintélye volt a magánjognak, telekkönyvi rendszerünknek, a kereskedelmi jognak.

Legnagyobb érdeme mégis inkább kommentátori munkássága, melyek megkönnyítették a jogászok számára a nehézkes és homályos szövegezett magyar törvények értelmezését. 1904-től 1916-ig szerkesztője a Magyar Döntvénytár 21 kötetének, 1911-ben főszerkesztője a Codex Hungaricus című Magyar törvények tízkötetes gyűjteményének. 1912-től 1916-ig az Új Döntvénytár kereskedelmi jogi köteteit is szerkesztette. 1914-től egyik alapítója, szerkesztője, majd főszerkesztője lett a Kereskedelmi Jog című szakfolyóiratnak.

Számos cikke és tanulmánya jelent meg – saját szerkesztésű folyóiratán kívül – a Jogállam, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Pénzügy, a Pénzintézeti Szemle, a Magyar Jogászegyleti Értekezések című folyóiratokban és különböző napilapokban is.

Grecsák Károly 1907-től 15 éven át volt az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület elnöke.

Vázsonyi Vilmos igazságügyminisztersége idején Grecsák Károly 1917. június-augusztus között államtitkár, majd 1918 januárjáig - amikor is Vázsonyi ismét átvette az igazságügyi tárcát - igazságügyminiszter lett.

1920-1922 között a Magyar Rendpárt alapítója és elnöke volt.

Ezt követően Grecsák végleg visszavonult a politikától.

Sokáig volt a főváros törvényhatósági bizottságának tagja is, ahol közbecsülés vette körül a tudós jogászt.

Később, a legutóbbi időkben ismét ügyvédi irodát nyitott és Térffy Béla előtt Károlyi Mihály féle hitbizomány gondnoka volt.

Hetvenedik születésnapját a legnagyobb szellemi és testi frissességben érte meg, ám egy hónappal később egy egészen új keletű, influenzából származó tüdőgyulladás néhány nap leforgása alatt kiragadta az élők sorából.

A korabeli visszaemlékezések Grecsák Károlyt egy halkszavú, nehezen felmelegedő, de barátaihoz bensőségesen hű emberként írják le.

Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 25. évi jubiláris közgyűlésén dr. Oszvald István, a Kúria másodelnöke emlékbeszédében Grecsák Károlyt kiváló jogásznak, a mindig tiszta célokért küzdő politikusnak és újságírónak, a világnézeti elfogultságokon, profán érdekeken és szenvedelmeken fölényesen felülemelkedő tárgyilagos bírónak és a jó embernek nevezte.

A kongresszus jelentőségét jól mutatja, hogy az eseményt megelőzően a sajtó amellett, hogy teret engedett a különböző véleményeknek, nyilatkozatoknak, több esetben beszámolt arról is, egy-egy törvényszék kit delegált a kongresszusra, illetve oda milyen javaslatokkal érkeznek a küldöttek (pl. a Magyarország hírlap 1907. szeptember 6. napján a csíkszeredai kir. törvényszék, a kézdivásárhelyi kir. törvényszék és kir. járásbíróság, október 2. napján a pécsi kir. ítélőtábla, október 6. napján a fehértemplomi törvényszék, ügyészség és járásbíróság, stb.).

A feszültség nemcsak az előkészületeken, de az október 18-i előértekezleten és az október 19-én kezdődő kongresszuson is érezhető volt.

A kongresszusra érkezett 233 ítélőbíró és ügyész között is voltak olyanok, akik az egyesület létrehozását, s a mozgalom célkitűzéseit csak fenntartásokkal támogatták, sőt voltak olyanok is, akik egyenesen ellenezték azokat (utóbbiak szónoka Nagy Aladár, a szegedi ítélőtábla elnöki titkára volt).

Az országos kongresszus elnöke Grecsák Károly, míg az alakuló közgyűlés elnöke, Bary József nagyváradi kir. törvényszéki elnök volt.

Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesületbe történő belépési szándékát előzetesen 80 bíró és ügyész jelezte, akik részt is vettek a közgyűlésen.

A jelenlévők egyhangú szavazás eredményeként kifejezték megalakítani kívánják az egyesületet.

Az Alapszabály elfogadását követően az alakuló közgyűlés közfelkiáltással elnöknek Grecsák Károlyt, társelnöknek Bary Józsefet, főtitkárnak Andorffy Károly budapesti V. ker. járásbírót választotta meg, de az igazgatóság tagjai között találjuk Somlyodi István szegedi járásbírót is.

A kongresszus programjába felvett 3 kérdéskört zárt ülésen tárgyalták a külön bizottságok. Az utolsó napon, október 21-én (hétfőn) a bizottsági üléseken elfogadott határozati javaslatokról döntött a kongresszus. Az egyhangúlag elfogadott javaslatok a bírák függetlenségének erkölcsi biztosítékait, illetve a javadalmazás rendezését érintették.

Előbbi tárgykör magában foglalta a hivatali állásokat (az alügyészi, albírói, aljegyzői állások megszüntetését), az előléptetéseket, a kir. ügyészeket (áthelyezésük, megbízásuk megvonása csak a fegyelmi bíróság ilyen ítélete esetén legyen lehetséges), a kijelöléseket, a minősítést, a vizsgálóbíró kirendelését, a fegyelmi törvényt, s a bíróküldést.

A kongresszus érdemi részét az igazságügyi kormányzathoz felterjesztendő memorandum szövegezőbizottság és a számadóbizottság megválasztása zárta.

Az 1908. május 9. napján tartott első igazgatósági ülésig 48 osztály alakult meg, a taglétszám pedig elérte a 2290 főt, majd a második ülés időpontjában az egyesület már 54 osztállyal és 2659 fős tagsággal rendelkezett, mely az első rendes, Budapesten tartott közgyűlésre (1908. október 18.) a bírói és ügyészi kar 70%-ára, azaz 2780 főre emelkedett.

Az igazgatóság már ekkor indítványozta a közgyűlés felé egy szaklap létrehozásának elhatározását. Emellett a közgyűlés tárgyalta - az elsőként Bary József és a nagyváradi osztály által felvetett - az egyesületi tagok gyermekei részére állami segítséggel felállítandó internátus kérdését is. A trencséni osztály javaslatára megfogalmazásra került, hogy elsőként Budapesten lenne szükség internátusra, s később vidéken is. Ennek megfelelően kezdett tárgyalásba a fővárosi vezetéssel - a közgyűlésen elnöki tisztségében megerősített - Grecsák Károly. 

A vidéki bírói és ügyészi karok aktivitására tekintettel, valamint a további osztályok megalakulásának elősegítése érdekében a következő közgyűlések vidéki városokban kerültek megrendezésre (1909-ben Kolozsváron, 1910-ben Győrben, 1911-ben Pozsonyban, 1912-ben Nagyváradon, 1913-ban Temesváron).

A kolozsvári közgyűlésen - ahol a küldöttek 58 osztályt, illetve 2889 fős tagságot képviseltek - már napirendre került a továbbképzés, és a törvényalkotási folyamatokba való bekapcsolódás iránti igény is. Az igazgatóság kidolgozta a nyugdíj- és fegyelmi törvény módosításának irányelveit, áttekintette a bírósági joggyakornokok és jegyzők előléptetési lehetőségeit, de javaslatot tett a törvények és rendeletek tárának azonnali és ingyenes megküldésére is.

Folyamatosan napirenden volt az internátusok alapításán túl a bírói és ügyészi kar számára családi házak építtetése és az egyesületi folyóirat alapítása.

Mindezek pénzügyi feltételeinek megteremtéséhez az igazgatóság komolyan gondolkodott - egy nagyívű, de az adott korszakban nem lehetetlen terven, nevezetesen - saját pénzintézet alapításán.

A fenti célok közül az egyre gyarapodó tagság elsőként a folyóirat megjelenésének örvendhetett, hiszen 1909. október 29. napján megjelent az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület Hivatalos Értesítőjének első száma. Az elsődlegesen az egyesületi hírekről, eseményekről, testületi ülésekről tudósító lap főszerkesztője Márkus Dezső, az egyesület főtitkára volt.

(Ebben az időben egy jogi szaklap kiadásának még nem voltak meg a feltételei - hiszen egyrészt nem volt ahhoz adott az anyagi háttér, másrészt a tagságtól az erre irányuló igényfelmérésre nem érkezett kellő számú visszajelzés - ezért az igazgatóság a kezdeti években még elállt a jogi szaklap létrehozásának szándékától.)

A kitűzött - nemcsak ma, de akkor is ambiciózusnak számító - további célok tekintetében jelentős előrelépésekről számolhatott be az igazgatóság az 1910. október 16. napján Győrben rendezett közgyűlésen.

Az internátus helyéül szánt Fillér utcai telket a főváros az előzetes tervekkel szemben - mivel mint kiderült, nem képezte tulajdonát - nem tudta átadni, hanem inkább 30.000 koronával járult hozzá annak megvásárlásához.

A bírói és ügyészi lakótelep megvalósításának első lépéseként az igazgatóság 1909. október 24. napján megnyitotta az egyesületi tagok előtt az előjegyzéseket, melynek sikerére tekintettel az I. kerületi Birsalma utcában lekötött 20.000 négyszögöles terület kis idő múlva 120-150 családi ház számára alkalmas 35.000 négyszögöl területre nőtt. Már a kezdetekben a terv az volt, hogy a bírók és ügyészek ezen lakrészeket, házakat készpénzfizetés nélkül, a lakáspénz felhasználásával szerezhessék meg.

Az 1911-es pozsonyi közgyűlésen az igazgatóság mind az internátus, mind a lakótelep ügyében jelentős előrelépésekről számolhatott be, nevezetesen arról, hogy az internátus telkét megszerezték, a tervek elkészültek, s mivel a költségeket egy pénzintézet igen előnyös feltételekkel biztosította, megindulhat az építkezés. Sőt, a kormányzat egy újabb, vidéken - a harmadik egyetem székhelyén - létesítendő internátus felállítását évi 20.000 koronával kívánta támogatni! 

Az internátus 1912. szeptember 1. napján meg is nyitotta kapuit nemcsak a bírák és ügyészek, de - üres hely esetén - a nem a karhoz tartozók gyermekei előtt is, s erről az újságok is rendszeresen tájékoztatták az olvasóikat.

 

 

Két hónappal később - az internátus tőszomszédságában - átadásra került az egyesület 15 lakásos (3 és 4 szobás) bérháza.

A székesfőváros legújabb városrészéről, a Bírák és Ügyészek lakótelepéről a korabeli tudósítás (Az Ujság 1912. szeptember 19. napi száma 22. oldalán) így írt:

»  "A bírói és ügyészi családi háztelep a Kis-Sváb-hegyen.

A Déli vasút pályaháza szomszédságában, a Kis-Svábhegy déli lejtőjén, ott, a hol egy esztendővel ezelőtt még járhatatlan dülőutak választották el a Kékgolyó-utczát a város lakott részétől, néhány hónap alatt festői csoportositásu, színes változatosságával meglepő hatást keltő kis város keletkezett makadámos utczákkal, vízvezetékkel, csatornázással, villamos- és gázvilágitással. Augusztus óta be is népesedett ez a mese módjára keletkezett gyönyörű kis kottage-telep, a melyen egyelőre negyven épület hirdeti a fővárosi lakáskérdés egyik megoldásának kitünően sikerült és mindenképpen utánzásra méltó módját. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület által alkotott családi háztelepről van szó. Az 1910. évben kezdeményezték azt az egyesület elnöke és főtitkára: Grecsák Károly és Márkus Dezső curiai birák. Az egyesület törekvéseit, példás, előzékenységgel támogatta a Pesti Kazal Takarékpénztár és a Magyar Jelzálog-Hitelbank. E két pénzintézet legfőbb vezetői - méltányolva az egyesület önzetlen, de nagy horderejű szocziális törekvéseit - a lehető legkedvezőbb feltételek engedélyezésével mozdították elő a pompás telep létrejöttét, a nélkül hogy a társulás vagy szövetkezés, kezesség vagy egyetemlegesség bármilyen alakja vált volna szükségessé az egyes telektulajdonosok részéről. A székesfőváros polgármestere és műszaki osztálya is dicséretes előzékenységgel támogatták az egyesület úttörő munkáját, a közmunkatanács pedig a parczellázás megkönnyítésével is segített megoldani azt a nehéz feladatot, hogy intelligens családok, egészséges vidéken, de mégis a főváros belső területén! saját otthonhoz, annak minden anyagi előnyével, egészségi, esztétikai és erkölcsi áldásaival. Árkay Aladár müépitész tervei és vezetése mellett igy eddigelé harminczhét, tulnyomórészben emeletes villa (Makay közigazgatási biró, Tury és Márkus curiai birák, Szekeres, Farkas, Lauffer és Csapó táblabirák, Zelenka, Berger, Káth-Végh, Petz, Mándy, Nagy, Tóth, Makay törvényszéki és járásbirák, Aranitzky királyi ügyész stb.), azonfelül tizenöt lakásból és három bolthelyiségből álló egyesületi bérház, a melyben birák és ügyészek a normálisnál harminezszázalékkal olcsóbban lakhatnak, végül a vidéki birák és ügyészek Budapesten tanuló nyolczvan fia részére mintaszerűen felszerelt internátus. Az internátus minden helye máris megtelt, és a tanév elején megkezdte áldásos működését. A belőle eredő jövedelem ingyenes és félingyenes helyek ellátására van szánva. A telep összes épitőmunkáit Brunner Dezső mérnök felügyeletével a Kemény és Tisza czég végezte; az egyesület részéről a közvetlen felügyelő és ellenőrző munka Ráth-Végh István titkárnak jutott. Az egyes villák az elsőrangú kivitel és szolid, minden komforttal való ellátás ellenére aránylag fejette olcsón készültek el. A tízezer négyszögöles telekkiépítése körülbelül kétmillió koronába került. A villák stílusa a sablónos tipusrendszertől eltérően annyira változatos, hogy két egyforma nem akad köztük, külsejük pedig különféle vakolattechnikával, színes kivitellel, szgraffitóval, majolikával és egyéb művészi elemekkel, őt itt-ott freskóval is díszes. A telep eddigelé megnyílt utczáinak elnevezése a kegyelet lerovása a magyar bírói kar egyes kitűnőségei iránt; az utczai jelzőtáblákon Csemegi Károly, Karap Ferencz, Tóth Lőrincz, Ráth György, Székács Ferencz nevei olvashatók. A Birói és ügyészi Egyesület budapesti osztálya, a mely ma délután tekintette meg a gyönyörű alkotást, elragadtatva szemlélte a kollégiálitás és szocziális érzés-sugallta tervnek nagysikerü megvalósulását."

 

 

A korabeli tudósítás után egy pillanatra lépjünk ki az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület történetének áttekintéséből, s nézzük meg - Beöthy Mária építész vezetésével - a hajdani Bírák és Ügyészek lakótelepe (ahol ma a bírói és ügyészi karra az utca elnevezések mellett mindössze a Magyar Igazságügyi Akadémia utal, melynek épülete a 2000-es években épült) milyen építészettörténeti értékeket rejt még ma is:

 

 

 

Az 1912. évi nagyváradi közgyűlésen - ahol 53 osztály 250 küldöttel képviseltette magát - az igazgatóság eredményként mutathatta fel a fentiek mellett azt is, hogy az új nyugdíjtörvény alapján a bírók és ügyészek már 35 évi szolgálat után nemcsak teljes nyugdíjra tarthattak igényt, de lakbérük tetemes részét is megkapták végellátás gyanánt, illetve a bírók és ügyészek özvegyei és árvái oly végellátásra váltak jogosulttá, amely emberséges módon biztosította a megélhetésüket.

Mindemellett az egyesület elismertségét fejezte ki az is, hogy I. Ferenc József az államsorsjáték évi jövedelméből az internátus javára 29.000 korona adományt engedélyezett.

Az utolsó békebeli közgyűlésre - nemcsak a bírói és ügyészi karok, de az Országos Ügyvédszövetség és az Ügyvédjelöltek Országos Szövetségének képviselői is - Temesváron gyűltek össze. Első ízben jelent meg az egyesület közgyűlésén az igazságügyi kormányzat képviselője, Vadász Lipót államtitkár, aki bejelentette, hogy eltörlik a titkos minősítéseket, ahogy azt az egyesület már kezdetektől javasolta. Az elégedettséget tovább fokozta Grecsák Károly elnök tájékoztatása arról, hogy Debrecen városa 2.000 négyszögölös telket adományozott az egyesületnek a második, debreceni internátus megépítésére.

Ahogy láthatjuk, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület a 6 év alatt jelentős eredményeket ért el, s 1913-ban még úgy látszódott, hogy a kezdetinek nevezhető évek sikerei tovább folytatódnak az elkövetkező években is. Sajnos, mint tudjuk, 1914-től nem így lett.

Az I. világháború idején az egyesület ugyan tovább munkálkodott, azonban tevékenysége nem kizárólag és közvetlenül a bírói és ügyészi kar érdekeire koncentrálódott:

• az egyesület 1914. szeptember 2. napján az internátus egy részét ötven beteg befogadására alkalmas katonai kórházzá rendezte be. Az orvosi felügyeletet dr. Torday Ferenc egyetemi magántanár vállalta el, az ápolást pedig bírák és ügyészek feleségei és leányai végezték. A kórházban egy év alatt 610 beteg részesült ellátásban 14.481 betegnapon át. A berendezés és fenntartás költségeit az egyesület fedezte, melyhez hozzájárult a tagok körében szervezett gyűjtés 42.000 koronás összege is.

• az egyesület vagyonából és alapjaiból az első két hadikölcsönre 40.000 koronát, a harmadikra 20.000 koronát jegyzett.

• az egyesület széleskörű gyűjtést indított egy árvaalap létrehozása érdekében, mely néhány hónap alatt mintegy 50.000 koronát eredményezett, melyből a hazáért hősi halált halt kartársainak gyermekeit és özvegyeit segélyben részesítette.

• az internátusban az erdélyi részekből menekült bíráknak, ügyészeknek, jegyzőknek, joggyakornokoknak és családtagjaiknak szállást és ellátást biztosított.

Az egyesületi szaklap is átalakult, s a módosult tartalomra tekintettel 1915 februárjában felvette a Bírák és Ügyészek Lapja elnevezést.

Az 1913-as temesvári közgyűlés után 1915. június 29. napján 33 vidéki osztály 71 kiküldöttjének részvételével került megtartásra.

 

Tolnai Világlapja 1915. július 29. napi számának 18. oldala:   "Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület Budapesten megtartott közgyűlésének résztvevői. Az egyesület gyönyörű példáját adta hazafiasságának e háborús időben. Tekintélyes árva-alapot hozott össze, hogy segítségben részesíthesse a hazáért hősi halált halt kartársak árváit. Ezenkívül mindjárt a háború kitörése után hadikórházat létesített Budapesten, Ráth György-utcai internátusában. A közgyűlésen az egyesület harminchárom vidéki osztálya képviseltette magát. A magyar bírói és ügyészi kar előljár a hazafias kötelesség teljesítésében. Áldozatkészségben elmennek a határig, igyekeznek leróni hálájukat azok árvái iránt, akik hősi halált haltak a haza szolgálatában."

 

Az 1916-as év nehézségei miatt nemcsak a közgyűlés maradt el, de az előző év júniusában megnyitott debreceni internátus bezárása is felmerült mivel a sorozások miatt az majdnem teljesen kiürült, illetve az árdrágítások megnehezítették a bennlakók ellátását.

Mindeközben elkészült a bírói hatalom gyakorlásáról, valamint a rendes bíróságok és az ügyészség szervezéséről szóló törvénytervezet, melyhez az egyesület 1917 szeptemberében - emlékirat elnevezéssel - javaslatot juttatott el az igazságügyi kormányzathoz. Ahhoz az igazságügyi kormányzathoz, melynek az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület elnöke, Grecsák Károly 1917 nyarán államtitkára, szeptemberében igazságügyi minisztere lett!

Az 1917. október 7. napján megtartott egyesületi tisztújító közgyűlés elnöknek közfelkiáltással az addigi társelnököt, Bubla Ferenc kir. curiai tanácselnököt választotta meg.

A háború utolsó évében „a legkomolyabb, a leghiggadtabb közéleti és társadalmi kategória: a magyar birák és ügyészek” olyan rossz anyagi helyzetben voltak már, hogy - az Ujság 1918. június 4. napi számát idézve - „keservesen feljajdúltak. Sőt ennél többet cselekedtek. Meghúzták a vészféket és figyelmeztették az illetékeseket arra, hogy hová vezet az indolenczia, a mely a rablással egyenlő minősítésű árdrágítást és a magyar fixfizetéses osztályok nyomorgását némán tűri és koronként csupán ígéretekkel, csillapítja. Szégyen kimondani, szégyen leírni, a magyar bírói kar éhezik. A sanyargatott birák még ma is mértéktartással beszélnek, kérnek és kapaczitálnak”.

Az egyesület jajkiáltását - ahogy olvashattuk – meghallotta a sajtó, s nemcsak beszámoltak az elégedetlenségről szóló ülésekről, de a cikkek rendszeresen maguk is követelték a bírói és ügyészi kar javadalmazásának rendezését.

Az egyesület küldöttségét 1918. június 7. napján fogadta Wekerle Sándor miniszterelnök, Tőry Gusztáv igazságügyminiszter és Popovics Sándor pénzügyminiszter társaságában. Bubla Ferenc, az egyesület elnöke, kérte a külön bírói státust és a bírák és ügyészek anyagi helyzetének javítását, továbbá átnyújtotta a miniszterelnöknek az egyesület június 2-i rendkívüli közgyűlésének határozatát. A miniszterelnök szívélyesen fogadta a küldöttséget, s ígéretet tett, intézkedik annak érdekében, hogy a lehetőség határain belül a bírák és ügyészek helyzetén gyorsan segítsenek.

Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület igazgatósága 1919 januárjában megelégedéssel állapította meg, hogy a Károlyi-népkormány hajlandó megvalósítani a bírói függetlenségnek régóta követelt anyagi és erkölcsi garanciáit. Az igazságügyminisztérium az előkészítő munkálatokba bevonta az egyesületet is, mely már korábban létrehozta az úgynevezett 60-as bizottságot. A 60 fős bizottság (elnöke Székács Aladár volt) albizottságai a következő témakörökben dolgozták ki javaslataikat: státuszrendezés – kinevezési rendszer – felügyelet, autonómia, minősítés – összeférhetetlenség, fegyelmi jog – írói szervezeti változások – ügyészi szervezeti változások – közigazgatási és szabadalmi bíráskodás – segédszemélyzet szolgálati viszonyai, bíróképzés.

A Bírák és Ügyészek Lapjában Székács Aladár írásában elégedetten állapította meg, hogy „a birói kar negyedszázados harca sikerrel járt”, hiszen az 1919. március 6. napján kihirdetett, az ítélőbírák és államügyészek illetményeiről szóló 1919. évi XXVII. néptörvény - mint már tudjuk papíron, de - biztosította a külön bírói és ügyészi státuszt.

Igen, csak papíron biztosította, mivel egyrészt az egyéb állami tisztviselők fizetése több fokozattal emelkedett, másrészt pedig mivel következett a Tanácsköztársaság, s a kihirdetett néptörvény nem lépett hatályba.

A proletárdiktatúra alatt a Közalkalmazottak Szövetségének kebelében először egy bírói és ügyészi szakosztály jött létre, majd a szakosztályt átszervezésével a bírák és ügyészek munkás szakszervezete. Ezzel egyidejűleg felmerült, hogy az Országos Bírói és Ügyészi Egyesületet - mely egyébként már 1918 decemberében kinyilatkoztatta, hogy nem kíván a Közalkalmazottak Kamarájába belépni, illetve határozottan elutasította azokat a felvetéseket, melyek a bírák és ügyészek politikamentességének eltörlésére (azaz az 1869. évi IV. törvénycikk 11. §-ának hatályon kívül helyezésére) irányultak - föloszlatják és vagyonát, helyiségeit a bírák és ügyészek munkásszakszervezetének adják át.

Az egyesület helyzetét jól példázza a budapesti internátus működése, melyet az ifjúmunkások direktóriuma kerített hatalmába, a bútorok nagy részét elszállították, s az irattárat részben megsemmisítették.

Az egyesület szempontjából is viszontagságos időszak lezárultát követően az 1920. június 27. napján tartott rendes közgyűlésen, melyet - Bubla Ferenc elnök lemondása után Adolf Sebestyén társelnök hívott össze - közfelkiáltással elnökké választották Wolff Károlyt, a főudvarnagyi bíróság elnökét.

A következő évi közgyűlésen az elnök már arról számolhatott be, hogy az egyesület anyagilag talpra állt köszönhetően a különböző alapok, illetve a vallás- és közoktatásügyi minisztérium támogatásának. A budapesti közgyűlésen mégsem ez volt az a hír, amely a leginkább elégedettségre adott okot. Sokkal inkább az, hogy hatályba lépett az 1920. évi XX. törvényczikk, mely biztosította a külön - azaz az egyéb állami tisztviselői kartól elkülönült - bírói és ügyészi státuszt.

Ugyanakkor a törvény - mely kezdeti optimizmusra adott okot - önmagában nem váltotta be a bírók és ügyészek hozzá fűzött reményeit. Az egyéb állami tisztviselők ugyanis - szemben a bírákkal és ügyészekkel, akik csak az alapfizetésükre számíthattak - az alapfizetésükön túl különféle címeken mellékilletményekkel, jutalmakkal számolhattak, s mindemellett alapfizetésük folyamatosan emelkedett, melyet a státustörvény rendelkezésével szemben nem követett a bírói és ügyészi kar javadalmazása.

Az elkövetkező évek, sőt évtizedek közgyűlésein - melyeken rendszerint részt vettek az igazságügyi kormányzat képviselői is - újra és újra éles kritikával illeték a státusztörvény ezen hiányosságait.

Ugyanakkor nem mindenki értett egyet ezzel a visszafogott, a bírák és ügyészek méltóságát messzemenően szem előtt tartó fellépéssel.

A Budapesti Büntető Törvényszék bírái és ügyészei 1922 márciusában értekezletet tartottak, s határozatot fogadtak el, melyben 6 pontban foglalták össze követeléseiket:

1. a bírói és ügyészi, kar megélhetésének a biztosítása;

2. a bírák és ügyészek lakbérének, valamint a rendkívüli segélynek a státustörvény szerinti módosítása;

3. a természetben való ellátás rendelkezésének módosítása;

4. az 1919. év tavaszán történt általános előléptetésből a bírói és ügyészi kar kimaradása folytán támadt jogsérelem reparálása;

5. az elsőfokú bírák és ügyészek előléptetése és a címkérdés;

6. bírói társaskör felállítása.

Az értekezlet nyomatékosan felszólította többek között az egyesületet, hogy ha nem lép, a bírák és ügyészek maguk fogják helyzetük orvoslását sürgetni.

Talán az egyesület munkáját mutatja, hogy végül a Budapesti Büntető Törvényszék bírái és ügyészei nem léptek fel önállóan.

Az 1920-as évek elejétől mindezek mellett egyre többször kerültek napirendre a karral szembeni - a parlament részéről érkező - politikai támadások is.

A pécsi (1922), szegedi (1923) és debreceni (1924) közgyűlések után az 1925. évi kecskeméti közgyűlésen az immár anyagilag megerősödött egyesület elhatározta, hogy ismét megjelenteti negyedévenként a Bírák és Ügyészek Lapját (mely 1918 óta nem tudott megjelenni), illetve előadás sorozatot szervez a kar továbbképzése céljából.

A győri, nyíregyházi, soproni, miskolci, egri, balatonfüredi közgyűlések - bár lényeges előrelépés státustörvény vonatkozásában nem volt, azon kívül, hogy az egyesületnek a miskolci közgyűlést megelőzően sikerült elérnie a birói és ügyészi kar és a bírói képesítéssel bíró bírósági fogalmazók képesítési pótlékának visszaállítását -, mindenképpen növelték az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület elismertségét.

Az egyesület nemcsak szimbolikusan épült, hiszen részben az egyesület különböző alapjaiba beérkezett adományoknak, támogatásoknak köszönhetően az internátus felújítása megtörtént, környezete megszépült, s szóba került újabb budapesti építkezés, illetve a debreceni internátus megépítése is.

Az egyesület tekintélyének növekedését mutatja az is, hogy a közgyűléseken szinte rendszeres résztvevője volt a Kúria elnöke, Juhász Andor, de Finkey Ferenc koronaügyész helyettes, majd koronaügyész, illetve az aktuális igazságügy-miniszterek is

Tolnai Világlapja 1932. október 12. napi számának 25. oldala: Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület fennállásának 25 éves fordulóján ünnepi gyűlést tartott az Akadémia nagytermében, amelyen a kormányzó is megjelent. A díszközgyűlés elnöksége.

 

Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 1932. évi közgyűlését a Tudományos Akadémia dísztermében tartotta, amelynek során többek között Juhász Andor, a Kúria elnöke ünnepi felolvasást tartott melynek során kifejtette, hogy az igazságszolgáltatás állapota az ország kultúrájának legmegbízhatóbb fokmérője. Előadásában vázolta az Egyesületre váró feladatokat, közöttük első helyen említve a jogismeretek népszerűsítését és a bírói hivatás sokoldalúságának és felelősségteljes voltának a nagyközönséggel való megismertetését. A közgyűlésen megemlékeztek Grecsák Károlyról, az egyesület első elnökéről is, majd a napirendek keretében elfogadták többek közt a bírói és ügyészi üdülő alapítására vonatkozó javaslatot.

A jubiláris év keretében - a számtalan helyi megemlékezés mellett - az egyesület bélyegsorozatot adott ki, illetve megjelent Mészáros Lajos, az egyesület ügyvezető társelnöke tollából "Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület huszonötéves története" című könyv, de az egyesület székházán két márványtábla is elhelyezésre került, melyet a világháborúban hősi és a tanácsköztársaság alatt vértanúhalált halt bírók és ügyészek emlékezetére emeltek.

 

Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület megalakulásának 25. éves évfordulójára kiadott dombornyomott levélzáró bélyegsorozat, 1932

Az 1934. szeptember 18. napján tartott pécsi közgyűlés foglalkozott ebben az időszakban először - Borbély Miklós nyíregyházai ügyész a nyíregyházi osztály nevében tett előterjesztésére - a joggyakornokok, jegyzők, fogalmazók, titkárok helyzetével.

 

Képes Pesti Hirlap 1934. szeptember 18. napi száma:  Az Országos Birói és Ügyészi, Egyesület vasárnap Pécsett tartotta közgyűlését. Középen: Wolff Károly elnök, baloldalon: Olchváry István, a debreceni tábla elnöke, Osvald István, a Kúria másodelnöke, Imreffy Imre táblai tanácselnök, jobboldalon: Rácz Ernő kir. főügyész, Vályi Sándor, a budapesti tábla másodelnöke, Petőcz Gyula, a budapesti törvényszék másodelnöke. Mészáros Lajos, a vegyes döntőbíróság kormánybiztosa.

 

Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesülete 1935. szeptember 16. napján Kaposváron 200 bíró és ügyész részvétele mellett tartott közgyűlésén Finkey Ferenc koronaügyész - akit a közgyűlés a tisztújítás során tárelnökké választott - előadást tartott „A 20. század büntetési rendszerének reformkérdései” címmel. A koronaügyész kifejtette, hogy a botbüntetés és a halálbüntetést el kell törölni, míg határozott véleménye szerint a terméketlenítés komoly kifogás és aggodalom alá esik, s azt a modern igazságszolgáltatás nem alkalmazhatja.

A következő évi, Finkey Ferenc levezető elnöksége mellett zajló debreceni közgyűlésre meghirdetett tisztújításnak szomorú apropója volt, hiszen 1936. július 23. napján életének 62. évében váratlanul elhunyt az egyesület 1920-ban megválasztott elnöke, Wolff Károly.

A tisztújítás során az egyesület elnökévé a közgyűlés Székács Aladár kúriai tanácselnököt választotta.

De a közgyűlésen foglalkoztak az egyesület pécsi osztálya által előterjesztett javaslattal (melyhez csatlakozott a győri, szekszárdi, székesfehérvári, kecskeméti, kaposvári, kalocsai, gyulai, nyíregyházai, sátoraljaújhelyi, veszprémi és a miskolci osztály is), melyben a bírósági fogalmazók helyzetének javítása érdekében indítványozták, hogy a fogalmazók joggyakorlatra bocsátása legfeljebb egy évi próbaidőre szóljon, s annak eredményes eltelte után a fogalmazó automatikusan lépjen elő a XI. fizetési osztályba, a joggyakornoki állásokat aljegyzői állásokra szervezzék át, illetve az aljegyzői, jegyzői és titkári állásokat arányosítsák oly módon, hogy az egyik munkakörből a másikba való átjutás legalább három év alatt megtörténhessék.

 

Képes Pesti Hirlap 1936. szeptember 22. napi száma:  Lázár Andor igazságügyminiszter beszédet mond Debrecenben a bírói és ügyészi kongresszus vasárnapi megnyitásán.

 

Finkey Ferenc 1937 novemberében felterjesztéssel fordult az igazságügyminiszterhez a bírói és ügyészi kar illetményének leszállítására vonatkozó rendeletek haladéktalan hatályon kívül helyezése érdekében.

 

Melléklet a Magyarság 1937. október 13-iki számához: Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 30. évi közgyűléséről. Az elnökség (b.-j.): dr. Vladár Gábor, dr. Zachár István, dr. Gadó István, dr. Finkey Ferenc, dr. Mészáros Lajos, dr. Kovács György, dr. Bary Zoltán, vitéz dr. Szentkirályi István

 

Az egyesület Székesfehérváron tartott 1938. évi közgyűlésén ismét tisztújításra került sor, s új elnökké Vladár Gábort, a Kúria tanácselnökét választották meg, akit a korelnök, Dabasi-Halász Lajos nyug. koronaügyész üdvözölt.

Az 1939-es kassai közgyűlés után a következő évben Szombathelyen gyűltek össze a bírák és ügyészek. Az 1940. szeptember 15-én tartott közgyűlésen Vladár Gábor elnök a társelnöki tisztéről időközben lemondott Finkey Ferenc m. kir. titkos tanácsosnak az egyesület érdekében kifejtett hasznos és fáradhatatlan tevékenységét a közgyűlés általános helyeslése között köszönte meg.

Az Egyesület a következő két évben Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartotta közgyűléseit, s próbálta a helyes irányt, kiutat keresni, megtalálni helyét az embertelen környezetben.

Az 1941-es gyűlésen Biró Balázs közigazgatási bírósági tanácselnök a jogrend bírói védelmének magyar rendszeréről tartott előadást. A jogrend alkotásánál - mondotta a többi között - a magyar nemzet érdekének szem előtt tartását, a külföldi intézmények szolgai lemásolása és átvétele helyett a magyar alkotószellem érvényesülését kell követelni.

A következő évben Vladár Gábor elnöki megnyitójában történelmi és jogtörténeti példákkal vezette le, hogy „a fegyverek zaja nem hallgattatja el a törvények szavát, sőt a háborúban mindennél előbbrevaló nemzeti érdek a törvényes rend fenntartása. A logika is ezt a tételt bizonyítja. Amikor a nemzet fiatalságának színe-virága a messzi harctereken élethalálharcot vív, akkor ezeket a honvédőket még a szokottnál is erőteljesebben kell jogaikban, itthonhagyott családjuk jogos érdekeinek biztosításában megvédeni. A törvények alkalmazóira, a bírákra és ügyészekre is nehéz felelősségteljes feladat hárul. Szavuknak sziládnak és tisztának kell lenni, amit sem politikai, sem felekezeti, sem egyéb elfogultságnak nem szabad színeznie. A magyar alkotmány, a magyar törvényhozás evégből felvértezi a bírót sokféle biztosítékkal, amelyeket fenntartani elsőrendű magyar nemzeti érdek és kötelesség”.

Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 1943. szeptember 18. napján Nagyváradon tartotta 38. rendes évi közgyűlését, ahol megemlékeztek az egyesület megalakulásában oly tevékeny szerepet vállalt néhai Bary József törvényszéki elnökről.

A közgyűlésen a bírói függetlenség és a bírói felelősség kérdéséről tartott előadás arra jutott, hogy a bíró vagyoni felelőssége bizonyos körülmények között a fennálló jogunk szerint akkor is beáll, ha a bíró az anyagi jog nem elég alapos ismerete folytán hoz téves és valamelyik félnek kárt okozó ítéletet.

Mindemellett a közgyűlés ismét kiállt a státustörvény szellemének maradéktalan megvalósítása, illetőleg az annak megfelelő helyzet visszaállítása mellett.

1946 novemberében a Bírói és Ügyészi Egyesület évi rendes közgyűlésén - melyen a köztársasági elnököt Bartha Albert honvédelmi miniszter, az igazságügyminisztert Pfeiffer Zoltán államtitkár képviselte - Alföldy Dezső nyugalmazott ítélőtáblai került elnöknek megválasztásra.

Az egyesület rövid időn belül megváltozott helyzetét jól példázza, hogy a megalakulásának 40 éves évfordulóját ünneplő Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 1947. októberi közgyűléséről mindössze a debreceni Néplap (a debreceni küldöttekre tekintettel egy rövidhírrel), illetve a Képes Figyelő 1947. október 11. napi számolt be. Ez utóbbi szürreális cikk - melynek címe „Halált követelünk az árdrágítókra!… Felsőbíróságaink vezetőinek izgalmas vitája a gyárak üzemi bizottságaival” - nemcsak jól példázta, de előre is vetítette az akkor Alföldy Dezső elnöklése alatt működő egyesület sorsát.

A Jogtudomány Közlöny 1948. október 30. napi számában már a következőket lehetett olvasni dr. Kovács István írásában:

„A felszabadulás előtti számtalan jogászszervezet nagy része ma is, bár kisebb és egyre csökkenő mértékben, még mindig működést fejt ki. A még létező egyesületek közül csak az alábbiakat kívánom felsorolni: Magyar Jogászegylet,” …. „Országos Bírói és Ügyészi Egyesület és számtalan más, kisebb-nagyobb egyesület. A felszabadulásig e szervezetekben a demokratikus jogászságnak komoly szerepe nem volt. Sajnos ezen a vonalon a felszabadulást közvetlenül követő idők sem hoztak jelentős változást. Demokratikusan gondolkozó jogászaink igyekeztek elhelyezkedni a különböző egyesületekben, azonban nem álltak rendelkezésre a demokratikus jogászság olyan nagyszámú káderei, hogy átvehették volna az irányítást az összes ilyen egyesületben. Így az történt, hogy azok a jogászaink, akik jó demokratáknak bizonyultak, kénytelenek voltak több különböző ilyen egyesületben szerepet vállalni és természetes, hogy amúgy is óriási elfoglaltságuk mellett ezt a feladatukat teljes erővel ellátni nem tudták. Így merült fel az a kívánság, hogy megalakuljon végre a magyar jogászságnak az a szervezete, amelyben tökéletesen biztosítható a népi demokrácia követelte eszmék megvalósulása és amely irányítani, vezetni hivatott és alkalmas a magyar jogászélet úgyszólván minden ágazatában.”

Aztán a Kis Ujság 1948. december 5. napján jelentette:

» "December 19-én alakul meg a Magyar Jogászszövetség

A magyar jogászok ez év nyarán Hévízen megtartott vándorgyűlése elhatározta a Magyar Jogászszövetség megalakítását. A Magyar Jogászszövetség alakuló közgyűlését december 19-én, vasárnap tartják a Vasasszakszervezet székházában.

A jogászság eddig működő szervezetei: a Jogászegyesület, a Jogászszakszervezet és a Bírói és Ügyészi Egyesület vezetősége és tagjai úgy döntöttek, hogy a Jogászszövetség megalakulásával megszüntetik működésüket és beolvadnak a Magyar Jogászszövetségbe. A Magyar Jogászszövetség megalakításával tehát egyetlen hatalmas tömegszervezetbe tömörül a jogásztársadalom." 

A Magyar Nemzet 1948. december 19. napi számában megjelent cikk már nem hagyott kétséget az alakuló ülést, a választás eredményét, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület sorsát illetően, amikor így fogalmazott:

»  "Vasárnap megalakul a Magyar Jogász Szövetség

A Magyar Jogász Szövetség vasárnap tartja alakuló közgyűlését a Vasas-székház nagytermében. A megnyitót dr. Feri Sándor, az MDP jogügyi osztályának vezetője tartja. Dr. Hajdu Gyula igazságügyi államtitkár a Magyar Jogász Szövetségnek a népi demokráciában való elhelyezkedéséről beszél. Az MDP nevében Orbán László országgyűlési képviselő szólal fel. A szövetség szervezeti kérdéseit és alapszabályait dr. Kovács István, az Ügyvédi Kamarák Orsz. Bizottságának főtitkára ismerteti. A Jogász Szakszervezet nevében dr. Nagy László titkár, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület részéről dr. Nagy Miklós ítélőtáblai elnök, a Magyar Jogászegylet képviseletében dr. Szladits Károly egyetemi tanár, a Dunai Jogászok Együttműködése nevében dr. Csánk Béla miniszteri osztályfőnök jelenti be csatlakozását a magyar jogásztársadalom összességét egybefoglaló új szövetséghez.

A tisztikar megválasztása után dr. Ries István igazságügyminiszter mondja el az elnöki zárszót.

A tisztikar tagjaivá a jelölőbizottság a következőket jelölte: elnök: dr. Ries István igazságügyminiszter, társelnökök; Beér János min. osztályfőnök, Domokos József legfőbb államügyész, Dulin Jenő államtitkár, Feri Sándor, az MDP jogügyi osztályának vezetője, Hajdu Gyula államtitkár, Jovanovics Emil, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Kádár Miklós, az Ügyvédi Kamarák Országos Bizottságának elnöke, Marton Géza egyetemi tanár, Nagy Miklós ítélőtáblái elnök, Orbán László országgyűlési képviselő, Szebenyi Endre államtitkár, Szladits Károly egyetemi tanár. Főtitkár: dr. Kovács István, h. főtitkár: dr. Lakatos Béla táblabíró.

A Magyar Jogász Szövetség megalakulása után sorra megalakulnak az egyes vidéki bírósági székhelyeken a helyi csoportok."

És valóban, minden úgy zajlott, ahogy a beharangozó cikk leírta.

A „hatalmas tömegszervezet” megalakulásáról csak néhány újságcikk jelent meg, melyek közül arról a Szabad Szó 1948. december 21. napi száma így számolt be:

» "Jogászainknak meg kell ismerniük a szovjet jogrendszert

 Megalakult a Magyar Jogászszövetség

 Vasárnap tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Jogászszövetség

A közgyűlésen részt vett Ries István igzságügyminiszter és a magyar jogászok legkiválóbb képviselői.

Hajdu Gyula igazságügyi államtitkár beszélt először a jogászszövetség feladatairól — Olyan jogászokra van szükségünk — mondotta, akik résztvesznek az új társadalmi rend építésében és megszervezésében Az új társadalmi rend a dolgozók javát szolgáló tulajdont védi, nem azt a tulajdont, amely mások kizsákmányolását segíti elő.

Orbán László, az MDP központi vezetőségének tagja beszélt ezután a jogászság feladatairól. Kijelentette: a magyar jogászoknak az eddiginél sokkal alaposabban kell tanulmányozniok a Szovjetunió jogrendszerét.

A hatalmas Szovjetunió ugyanis a jog terén is a világ legelőrehaladottabb országa — mondotta.

A közgyűlés ezután megválasztottá a jogászszövetség elnökségét. Elnök Ries István igazságügyminiszter.

Az igazságügyminiszter az elnökség megválasztása után rövid beszédet mondott. Megállapította: a jogászok feladata a nép szolgálata, a dolgozók államának minél tökéletesebb felépítése. Elő kell segítenünk a jog területén a szocializmus mielőbbi felépítését — mondotta Ries István."

Hajdu Gyula igazságügyi államtitkár 1948. március 12. napján a Fórum Club nagytermében - mely zsúfolásig megtelt a budapesti bírói és ügyészi kar, valamint a vidéki bíróságok és ügyészségek meghívott képviselőivel - "Igazságszolgáltatás a demokráciában" címmel tartott előadásában kitért arra, hogy „az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület … Töreky és társai ténykedése idején nem emelte fel tiltakozó szavát. Mi azt a függetlenséget akarjuk, amely nem a bíró tetszés szerinti akarata, hanem a nép garanciája. 1945-ben kértük, 1946-ban hívtuk, 1947-ben vártuk a bírákat a demokrácia táborába. 1948-ban közöljük velük a népi demokrácia elhatározását: az igazságszolgáltatásnak, a bírói és ügyészi kar működésének múlhatatlanul a népi demokrácia követelményeihez kell igazodnia”.

 

Dr. Matécsa Artemon

ÜOE enök

 

 

---

 

Felhasznált irodalom:

8 Órai Újság 1918. június 4. napi száma, 1918. június 8. napi számának 4. oldala, 1920. május 13. napi számának 5. oldala, 1922. március 25. napi számának 2. oldala, 1933. szeptember 26. napi számának 4. oldala, 1937. november 20. napi számának 5. oldala * Az Est 1920. február 7. napi számának 3. oldala, 1922. március 7. napi számának 4. oldala, 1924. október 21. napi számának 4. oldala * A Jog 1907. október 27. napi számának 1-2. oldala, 1908. április 26. napi számának 142. oldala, 1908. május 3. napi számának 147-149. oldala, 1908. május 10. napi számának 160. oldala, 1908. május 24. napi számának 176. oldala, 1908. június 28. napi számának 212-214. oldala * A Nép 1921. november 22. napi számának 2-3. oldala * Az Ujság 1912. október 8. napi számának 33. oldala, 1918. június 4. napi számának 131. oldala, 1919. március 28. napi számának 3. oldala, 1908. május 10. napi számának 160. oldala * Bírák és Ügyészek Lapja 1915-1919 * Budapest 1918. június 4. napi számának 3. oldala, 1918. június 7. napi számának 7. oldala * Budapesti Hírlap 1906. július 14. napi számának 11. oldala, 1914. augusztus 28. napi számának 12. oldala, 1915. július 1. napi számának 14. oldala, 1916. szeptember 2. napi számának 7. oldala, 1916. szeptember 13. napi számának 9. oldala, 1919. január 2. napi számának 11. oldala, 1920. június 29. napi számának 2. oldala, 1932. október 2. napi számának 7. oldala * Dr. Mészáros Lajos: Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület huszonöt éves története Budapest 1932. * Dunántúl 1934. szeptember 16. napi számának 2. oldala, 1929. szeptember 18. napi számának 3-5. oldala * Egyetértés 1920. április 28. napi száma * Esti Ujság 1942. október 12. napi számának 3. oldala, 1943. szeptember 20. napi számának 3. oldala * Jogtudományi Közlöny 1918. december 15. napi számának 1-2. oldala, 1920. július 1. napi számának 103-104. oldala, 1932. április 23. napi száma, 1932. október 15. napi számának 1-3. oldala, 1934. január 13. napi számának 1-3. oldala, 1946. december 25. napi számának 324-327. oldala, 1948. március 20. napi számának 60-63. oldala, 1948. október 20. napi számának 361-362. oldala * Keleti Ujság 1941. február 27. napi számának 5. oldala * Képes Figyelő 1947. október 11. napi száma * Képes Pesti Hírlap 1934. szeptember 18. napi száma, 1936. szeptember 22. napi száma, 1937. október 12. napi száma * Kis Ujság 1948. december 5. napi száma * Magyar Jogi Szemle 1932-1943 * Magyarország 1907. szeptember 1. napi számának 3-4. oldala, 1907. szeptember 6. napi számának 3-4. oldala, 1907. október 2. napi számának 4. oldala, 1907. október 6. napi száma, 1907. október 16. napi számának 5-6. oldala, 1907. október 19. napi számának 8-9. oldala, 1907. október 20. napi számának 3-4. oldala, 1907. október 22. napi számának 1-2., 5-7. oldala, 1908. május 1. napi számának 16. oldala, 1908. május 3. napi számának 21. oldala, 1908. május 5. napi számának 17. oldala, 1908. május 7. napi számának 1. oldala, 1918. április 26. napi számának 6. oldala, 1918. június 4. napi számának 5. oldala, 1920. június 29. napi számának 2. oldala * Magyarság 1925. szeptember 29. napi számának 4. oldala, 1933. február 21. napi számának 5. oldala, 1934. szeptember 18. napi száma, 1936. szeptember 22. napi számának 5. oldala, 1937. október 13. napi száma * Magyar Nemzet 1946. november 3. napi számának 4. oldala, 1948. december 19. napi számának 7. oldala * Magyar Országos Tudósító 1948. március 12. napi száma * Nemzeti Újság 1921. november 22. napi számának 6. oldala, 1936. július 25. napi száma * Népszava 1939. szeptember 19. napi számának 4. oldala, 1941. november 18. napi száma * Néplap 1947. október 7. napi számának 5. oldala * Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület Hivatalos Értesítője 1909-1915 * Pesti Hírlap 1907. október 22. napi számának 18-21. oldala, 1914. augusztus 16. napi számának 11. oldala, 1914. szeptember 26. napi számának 7. oldala, 1916. március 4. napi számának 11. oldala, 1918. május 11. napi számának 6-7. oldala, 1918. május 28. napi számának 4. oldala, 1918. november 7. napi számának 9-10. oldala, 1919. január 25. napi számának 5. oldala, 1927. szeptember 20. napi számának 5. oldala, 1932. október 4. napi számának 4. oldala, 1936. szeptember 22. napi számának 6. oldala * Pesti Napló 1914. augusztus 16. napi számának 11. oldala, 1916. március 4. napi számának 11. oldala, 1918. május 28. napi számának 4. oldala, 1919. január 25. napi számának 5. oldala, 1935. szeptember 17. napi számának 6. oldala * Pécsi Napló 1934. szeptember 18. napi számának 2., 5. oldala * Reggeli Hírlap 1929. szeptember 13. napi számának 7. oldala, 1929. szeptember 14. napi számának 2. oldala, 1929. szeptember 17. napi számának 3. oldala * Somogyvármegye 1918. május 14. napi számának 3-4. oldala * Szabadság 1946. november 6. napi száma * Szabad Szó 1948. december 21. napi számának 2. oldala * Szegedi Friss Újság 1923. október 16. napi száma * Szózat 1922. július 9. napi számának 7. oldala, 1923. október 16. napi számának 4. oldala * Tolnai Világlapja 1915. július 29. napi számának 18. oldala, 1932. október 12. napi száma * Ujság 1937. november 16. napi számának 9. oldala, 1941. október 18. napi számának 5. oldala, 1942. október 13. napi számának 5. oldala * Új Nemzedék 1922. március 7. napi számának 3. oldala * Ügyvédek Lapja 1907. október 26. napi számának 5-6. oldala, 1913. október 11. napi számának 1-2. oldala, 1915. november 13. napi számának 8. oldala * Világ 1913. október 5. napi számának 34-35. oldala, 1913. október 7. napi számának 7-8. oldala * www.arcanum.hu.