Ügyészek Országos Egyesülete
MagyarEnglishDeutschland

Kedves Látogató!

 

Köszöntjük honlapunkon!

Egyesületünk 1990 óta szervezi az ügyészek, alügyészek és ügyészségi fogalmazók, OKRI munkatársak, valamint nyugdíjas kollégáink szakmai érdekeit védve a közösségi létet. Ezen célt a klasszikus érdekvédelmi szervezetekhez képest szélesebb tevékenységi körünk szolgálja.

Az ÜOE elkötelezett az ügyészi etika érvényre juttatásának támogatásával az emberi jogi normák és az ügyészekre vonatkozó nemzetközi dokumentumokban foglaltak magvalósításának előmozdítása iránt.
Kérem, ismerkedjenek meg Egyesületünk történetével, tevékenységével!

dr. Matécsa Artemon
ÜOE elnök

Az 1991 óta rendszeresen jelentkező Kriminálexpo egy egyedülálló, konferenciák sorozatából és szakkiállításból

álló szakmai rendezvény. 


dr. Misi Mária
ügyvezető alelnök

Az ÜOE nyitott a világ bármely pontján dolgozó ügyészekkel való párbeszédre.

Ezért vagyunk tagjai a Nemzetközi Ügyészi Egyesületnek is, amely Budapesten alakult meg.

 

Takácsné dr. Diófási Ágnes 

nemzetközi kapcsolatok 

 alelnöke

Az 1993 óta kéthavonta megjelenő, a Magyar Tudományos Akadémia által jegyzett szakmai folyóiratunk még az egyetemisták körében is népszerűségnek örvend.

 

dr. Kiss Anna
Ügyészek Lapja Főszerkesztő

Egyesületünk az ügyészségi szervezet legreprezentatívabb érdekképviseleti szervezete, mely 23 tagozatra épül.

 

dr. Hadler Andrea
belső kapcsolatok alelnöke

egyesĂźleti hĂ­rek.png

Ügyészségi fogalmazói álláshelyek!

 

A legfőbb ügyész pályázatot hirdetett ügyészségi fogalmazói álláshelyek betöltésére. 


Tovább


Ladislav Hamran, az EUROJUST elnöke volt a díszvendég az Ügyészség Napján

 

Az első ügyészi törvény 1871. június 10-ei kihirdetésének évfordulója 1991 óta az ügyészség ünnepnapja. Az Ügyészség Napja alkalmából az Igazságügyi Palota Dísztermében tartott ünnepségen Dr. Polt Péter legfőbb ügyész meghívására díszvendégként részt vett Ladislav Hamran úr, az EUROJUST elnöke, aki a magyarul elmondott beszédében méltatta a magyar ügyészség eredményes munkáját és a EUROJUST-on belüli aktivitását.


Tovább


Jubileumi tornán diadalmaskodott az ügyészválogatott Karlsruhéban

 

Az Ügyészek Országos Egyesületének csapata nyerte a 2018 márciusi, negyvenedik alkalommal megrendezett német igazságügyi teremlabdarúgó tornát.


Tovább


Finkey Ferenc-díj 2017

 

Egyesületünk 2017. évben Finkey Ferenc-díjat adományozott három kolléga részére, díjazva az egyesület érdekében végzett kiemelkedő tevékenységüket.


Tovább


Dunántúli sporttalálkozó Villányban

 

A X. Dunántúli Ügyészségi Sporttalálkozónak idén Villány adott otthont. A 2017. június 23-24. napján megrendezett találkozó összetett győztese Győr-Moson-Sopron csapata lett. 


Tovább